A teleormani együttes nem titkolt szándéka, hogy győzni jön Szatmárra. A hivatalos honlapjukon közölt cikk szerint az Alexandria a favorit, mert a BCT statisztikái jobbak és a táblázatban is előrébb állnak. Azt viszont elfelejtették megjegyezni, hogy a VSK Aradtól és Târgoviştétől kapott ki, és egy elmaradt bajnokija is van. Másrészt a VSK–t kilenc ponttal verte a Târgovişte, míg a BCT 48 pontos vereséget szenvedett a dâmboviţai együttes otthonában. Az eddigi mérkőzések mérlegének tekintetében pedig nem mellékes, hogy a szatmáriak 11–ből nyolcat megnyertek.
A 7. forduló mérkőzése előtt a VSK két vereséggel, három győzelemmel és a Sepsiszentgyörgyi Sepsi BC elleni elmaradt bajnokival együtt a táblázat 9. helyén áll, míg a BCT öt győzelemmel (a Rapid – 15. hely, a Poli Iaşi – 13. hely, a Sepsi BC – 16. hely, a Bukaresti Olimpia – 12. hely, és a Gyulafehérvár – 3. hely ellen) és egy vereséggel a tabella 5. pozícióját foglalja el.
A 18 órakor kezdődő találkozót a 34 éves Ioan Răzvan Morar (Kolozsvár) és a 28 éves István Gabriella (Temesvár) bírópáros fogja vezetni, megfigyelő Viorel Constantinescu (Ilfov).