A fekete mezes Unirea jövő héten idegenben játszik edzőmeccseket
A hazaiak kissé kapkodva kezdték a találkozót, látszott, hogy az erőnléti felkészülés előbbre haladott, mint a technikai begyakoroltság. Az első gólt a vendégek szerezték a 18. percben, de les címén azt érvénytelenítette a bíró. A hazaiaknál Ionescu beadásából Popa volt eredményes a 26. percben. A második félidő elején is rúgtak az élesdiek egy lesgólt, majd fokozatosan vesztettek lendületükből, miközben a Kovács Rudolf – Csűri Sándor hazai edzőpáros lassanként az egész csapatot lecserélte. Az Unirea fölénye Béres (60.p.), Popa (62.p.) illetve Galea (75.p.) révén eredményezett további gólokat.
Az Unirea a következő összeállításban kezdett: Szász – Ionescu, Ţoca, Nistor, P.Pop, Fele S., Bârsan, Szalai, Iambor, Iorgovan, Popa. Játszott még: Perényi, Ármós – Galea, Béres, Fele Sz., Săraz, Nagy, Létai, Pap, Ruszkai, O.Pop, Moise.
Kovács Rudolf vezetőedző jónak minősítette csapata játékát, ám úgy vélte, a sok utánpótlás korú labdarúgó mellé még szükség lenne 2-3 tapasztaltabb játékosra is. Az Unirea legközelebb szerdán a Nagyváradi Luceafărul, majd szombaton a Szatmári Olimpia vendégeként lép pályára.