Jó az öreg a háznál: Sebastian Sfârlea (balról) megadta az „alaphangulatot”, góljával szerzett vezetést a Bihar FC
Wolf Ádám
„Nem számít, hogy egy ötöst kaptunk Slatinán, az sem, hogy fenyeget bennünket a kiesés réme, már azt is elfelejtettem, hogy érdemtelenül száműzték a csapatomat az első osztályból! Most az a legfontosabb, hogy szombati sikerünkkel megelőztük a bajnoki tabellán a Félixfürdői Luceafărult” – „szurkolta” a képünkbe egy elvakult váradi drukker a bajnoki találkozó végén. Érvei között az szerepelt, hogy „nem szeretem őket”, meg említette a „magáncsapat” jelzőt, és azt, hogy az „egyik napról a másikra, eső után gombaként felcseperedő együttes nem érdemli meg a szurkolók szeretetét”. Az igazság az, hogy a „szurkoló” sem vívta ki a mi elismerésünket, hogy a szeretetről már ne is szóljunk! A drukker szavai újra felevenítették a nem is olyan régmúltat, a bihari futballban elburjánzott gyűlölködést, a „pusztuljon el a szomszéd kecskéje” szlogent, s ez ismét azt bizonyítja, amit immár húsz éve szajkózunk: Biharban, de legfőképp Nagyváradon HALLANI SEM AKARNAK A PROFI FUTBALLRÓL…!
Fogyatkozunk…
Annak ellenére sem, hogy vannak még szív-lélek emberek, akik támogatják valamely szinten, jobban mondva szintig a futballt, de az még – vagy már? – nem éri el a kívánt hatást, s erre példa a szombati meccs statisztikájában szerepelt nézőszám: alig voltak kétszáznyian. Persze, kifogást könnyű találni, úgy mint: hideg volt, gyenge ellenfél érkezett a bajnokira, és még hosszan sorolhatnánk. A tény viszont tény marad: fogynak a piros-kék szívszurkolók, számuk mára csak a 150–200-at üti a valamikori ennek tízszereséhez képest. De az is lehet, hogy nem a B-középpel, s annak barátairól van szó, hanem a helyi futball hanyatlása miatt marad távol a néző a Bodola Gyula Stadiontól. Egy biztos, nem mernék fogadást kötni arra, hogy nem az utóbbi tény miatt üresek a lelátók…
Olimpiai eszmével
Ami pedig magát a szombati mérkőzést illeti, arról annyit, hogy Sfărlea már a 4. percben megszerezte a vezetést, majd Birtalan a 41. percben kettőre növelte a hazaiak előnyét, s hogy a vendégek a második játékrészben sem sokat számítottak, viszont Fl. Pop révén a Bihar FC megszerezhette volna a harmadik gólt. Körülbelül ennyi történt, majd az öltözőben a felelős” labdarúgó az akáció elejére felfirkantotta a V betűt, s a fiúk azzal vonultak rövid szabadságra, hogy tavasszal „Gyorsabban, Magasabbra, Erősebben”!
Tények
Nagyváradi Bihar FC–FC Olt 2–0 (2–0). Bodola Gyula Stadion, mintegy 200 néző. Gólszerzők: Sfârlea (4. p.), Birtalan (41. p.). Sárga lapok: Burcea, Vâlcică. Játékvezető: Dan Dreve (Kolozsvár), partjelzők: Székely Gyula (Kolozsvár), Alina Mihoc (Arad). Bihar FC: Pogacsics – Diarra, Oltean, Petrache, Muscă – Florean (57. p. Sorian), Sfârlea, Danci, Selagea – Pop, Birtalan. Edző: Stelian Farcău. FC Olt: Bugiu – Giurcă, Bogdanovici, Ignat, Lengyel – Pavel, Huţanu, Vâlcică (77. p. Burian), David (42. p. Burcea) – Hallmen (46. p. Bancu), Dragalina. Edző: Dan Oprescu.
II. Liga
A labdarúgó II. Liga 2. csoportja 15., őszi utolsó fordulójában született eredmények: Piteşti-i Argeş–Aradi UTA 0–0, Besztercei Gloria–Slatinai ALRO 3–0, Nagyváradi Bihar FC–FC Olt 2–0, Tordai Arieşul–Gyulafehérvári Unirea 1–1, Bukaresti Juventus–Severin-i Gaz Metan 1–2, Dévai Mureşul–Nagybányai FC 4–2, Târgoviştei Chindia–Félixfürdői Luceafărul 2–0, Râmnicu Vâlcea-i CSM–Temesvári FC 0–1.
Az állás:
1. Beszterce 15 10 4 1 29–13 34
2. Temesvár 15 10 4 1 26–10 34
3. Târgovişte 15 6 6 3 15–11 24
4. Severin 15 7 2 6 21–17 23
5. Piteşti 15 6 5 4 20–20 23
6. Gyulafeh. 15 5 7 3 15–10 22
7. Slatina 15 6 4 5 17–14 22
8. Aradi UTA 15 5 6 4 19–12 21
9. BIHAR FC 15 5 5 5 16–21 20
1o. LUCEAFĂRUL 15 5 4 6 14–16 19
11. Nagybánya 15 4 4 7 20–22 16
12. Déva 15 5 1 9 12–29 16
13. FC Olt 15 4 3 8 14–19 15
14. Rm. Vâlcea 15 4 2 9 15–24 14
15. Juventus 15 2 6 7 12–17 12
16. Torda 15 2 5 8 10–20 11