Gyimesben végeznek szűrővizsgálatot Bács-Kiskun megyei orvosok

Több mint hatszáz megvizsgált beteg, 1200 különféle vizsgálat – ez az eddigi mérlege a Hargita megyében egészségfelmérő szűrővizsgálatokat végző Bács-Kiskun megyei orvoscsoport e heti tevékenységének, derült ki április 13-án a gyimesfelsőloki községházán tartott sajtótájékoztatón.

A magyarországi orvoscsoport már ötödik alkalommal végez szűrővizsgálatot Hargita megyében, és összesen nem kevesebb mint ötezer beteget vizsgált meg Kobátfalván, Székelyvarságon, Oroszhegyen, Gyergyócsomafalván és a napokban Gyimesfelsőlokon – összegezte a magyarországi küldöttség a 2007 óta tartó tevékenységét. A csapat munkáját elsőként Timár Zsombor László gyimesfelsőloki polgármester méltatta, elmondva, hogy a felszámolt kórház folyosói ismét zsúfolásig megteltek.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke szerint példaértékű az együttműködés, és a jövőben is fenn kell tartani, hiszen azok a lakosok is kivizsgáltatják magukat, akik egyébként hosszú évekig nem teszik ezt. A tanácselnök szerint sokat számít, hogy az emberek bíznak a külföldről érkező szakemberekben.

– Nagyon fontos, hogy egy kis erőfeszítéssel és tenni akarással a megyei kórház és a magyarországi szakorvosok még a kezdeti szakaszban kiszűrik a kialakuló betegségeket. Nem mellékes az sem, hogy önkéntes tevékenységről lévén szó kiiktathatók a lakosokat terhelő vizsgálati és utazási költségek is – jelentette ki Borboly Csaba.

A sajtótájékoztatón részt vett Bányai Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke is, aki visszaemlékezett, hogy minden a kobátfalvi árvízkárok felszámolására indított kezdeményezéssel kezdődött. A magyarországi önkéntesek Kobátfalván ébredtek rá, hogy egyszerű újjáépítésnél többre van szükség. Bányai Gábor rávilágított arra is, hogy az elmúlt húsz évben sok itteni orvos, jó szakember éppen Bács-Kiskun megyébe telepedett ki, jelentős űrt hagyva maga után Hargita megyében az egészségügyi szolgáltatások terén. Ezt az érvágást is ellensúlyozni kívánják ezzel az egészségfelmérő vizsgálatsorozattal.

– Ugyancsak fontos vonzata a kezdeményezésnek a lakosság betegségtérképének feltárása Székelyföldön, valamint annak összehasonlítása a magyarországi helyzettel.  Ezt a statisztikai összegzést majd saját hasznunkra fordíthatjuk – mondta a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke.

Mocza György tiszti főorvos, a szűrővizsgálatok fő kezdeményezője számbeli adatokkal szolgált: az egyszeri alkalomnak hitt kobátfalvi kiszállás óta eltelt öt évben több mint 12 ezer vizsgálatot végeztek el mintegy ötezer betegen. Április 11–13. között több mint hatszáz lakost vizsgáltak meg. Ez a szám a hátralévő két napban akár az ezret is elérheti, mondta a főorvos.

A szűrőprogramra Bács-Kiskun megye közgyűlése évente mintegy kétmillió forintot különít el, amelyből jelentős összeget fordítanak gyógyszerekre, labor-reagensekre, de ezenkívül műszereket, egyéb eszközöket is adományoznak a felkeresett közösségeknek.

Végül Mihók Péter gyimesközéploki polgármester köszönte meg a magyarországiak segítségét. Szerinte még van tennivaló a két településen, mert a nyolcezer lakónak csak kis hányada jött el.

– Megdőlt az a tévhit, hogy a csángók csak akkor mennek orvoshoz, ha már nem tudnak dolgozni, hiszen sokan várakoznak a rendelők előtt. Nem kell megállni a problémamegoldásnál, mert akad itt még tennivaló – mondta a polgármester.

Címkék: ,