Gyerekotthonok vezetői tanulmányúton

Akt.:
Gyerekotthonok vezetői tanulmányúton
Nyugat-Európai tanulmányúton voltak nemrégiben a Dévai Szent Ferenc Alapítványhoz tartozó gyerekotthonok vezetői (legalábbis egy részük), közöttük két Bihar megyei intézményvezető is.


“Miért megyünk Strasbourgba? Mi ad erőt e sok utazáshoz, munkához? -kérdik sokan. Egyetlen válaszom van: a gyermekek, a csillogó bizakodó tekintettel rám néző apróságok, kik hiszik, hogy gondoskodni tudunk róluk, mi felnőttek!” E szavakkal indokolta facebook-bejegyzésében Böjte Csaba szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője, hogy miért is van szükség arra a tanulmányútra, melyre április 7. és 14. között került sor. Ezen az alapítványhoz tartozó gyerekotthonok vezetői vettek részt, Biharból Kovács Zsuzsanna (szalontai Béke Királynője Gyermekvédelmi Központ) és Kovács Ágnes (székelyhídi Gyermek Jézus Otthon). Utóbbitól hazaérkezése után megtudtuk: Magyarországot, Ausztriát, Németországot és Franciaországot érintette körútjuk, melyre Gál Kinga EP-képviselő hívta meg őket.

Tapasztalatok

Természetesen gyerekek nevelésével, gondozásával foglalkozó intézményeket, iskolákat látogattak meg, ágyat pedig olyan családok vetettek nekik, illetve terítettek asztalt számukra, melyek egyébként is támogatják a Szent Ferenc Alapítványt, most a vendéglátást is magukra vállalták. Rengeteg élménnyel gazdagodtak, mondta Kovács Ágnes, aki a bőség zavarában kettőt mégis kiemelt. Jártak például egy olyan mezőgazdasági profilú iskolában, melyben a gyerekeket 35 (!) féle vonatkozó szakmára oktatják, a tangazdaságban a gyakorlatban is megtanulják, ami szükséges. Egy kilencedikes diáklegény például kész hentesként kezelte a bárdot. Egy másik iskolában testi fogyatékos gyerekek bútorokat készítettek komoly gépek, felszerelések használatával. Rengeteg ötletet lehetett meríteni a látottakból arra vonatkozóan, hogy miként neveljék az otthonokban lakó gyerekeket, más kérdés, hogy ezeknek bizony szűk határt szabnak az itthoni lehetőségek, összegzett Kovács Ágnes. A körúton lévők természetesen turistalátványosságokat is meglátogattak, ugyanakkor Böjte Csaba szentmiséket is tartott, melyeken együtt imádkoztak mindazokért, akik támogatják az alapítvány munkáját.

Vidám apostolok

Ha Böjte Csaba szavaival kezdtük, vele is fejezzük be, hazatérésük után fogalmazta a következőket: “Nagyon büszke vagyok a munkatársaimra, mert ők a gondviselő Isten nevében befogadnak árva, szegény gyermekeket, sokszor az útról, mocskosan, rongyosan, neveletlenül! A bajba került gyermekeket jósággal megfürdetik, nevelik, az evangélium szellemében együtt laknak velük, egy asztalról étkeznek a legkisebbekkel! Hiszem, hogy maga Krisztus is szeretetteljes örömmel néz le a huszonegyedik század vidám apostolaira, kik az Ő szent nevében életükkel hirdetik, hogy a szeretet és az irgalom nem halt ki a rohanó világunkból! Örömmel köszönöm Gál Kinga képviselő asszonynak, hogy megajándékozta munkatársaimat e szép úttal, hiszem, hogy mindazzal mit láttak és megtapasztaltak nemcsak ők, de a gyermekeink is gazdagabbak lettek! Isten fizesse mindazok jóságát, kik e hosszú úton bennünket befogadtak, étellel, itallal jósággal elláttak!”

Rencz Csaba



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter