Gyerekfesztivál régi idők művészeteivel

Gyerekfesztivál régi idők művészeteivel
Nagyvárad – Szombaton délelőtt fél tizenegytől gyerekfesztivál lesz Posticum udvarán és a parkban. Az idén első alkalommal kétnyelvű rendezvény a zenéről és a művészetről fog szólni, játékos formában.

A szokottól eltérően a Posticum két nyelven – magyarul és románul – hirdette meg az idei gyerekfesztivált. A Posticum ugyanis azt vallja, hogy egyedül a művészet, és legfőképpen a zene az, amelyen keresztül az emberek egymás felé nyíltságot, tiszteletet és érdeklődést tudnak sugározni.
Lehet, hogy eltűnnek a földrajzi határok, de mégis újabbnál újabb falak épülnek a különböző nemzeti, vallási, kulturális csoportok közé. A fesztivál üzenete: a zene, a művészet az, amely képes valódi egységet, békét teremteni.

Rejtelmek

A május 23-án, szombaton fél tizenegykor kezdődő fesztivál színes műhelyfoglalkozásokon, ügyességi játékokon, tánc-és bábelőadásokon keresztül mutatja be a művészettörténeti korok legfontosabb újításait, legjellemzőbb alkotói tevékenységeit. A művészetek változó, folyton alakuló, izgalmas arcát, és a folyamatot igyekeznek egy művészettörténeti barangolás során a gyermekek számára is értelmezhetővé, tapinthatóvá, alakíthatóvá tenni. Itt felfedezhetik, hogyan alkotott az őskor embere, kipróbálhatják a természeti népek arcfestési módszereit, babérkoszorúért versenghetnek az ókori olimpiai játékokon, bepillanthatnak a papírmerítés rejtelmeibe, vagy mozaikot készíthetnek a középkori műhelyben. A reneszánsz-kort kutatva részt vehetnek a korabeli táncokat megidéző foglalkozáson, díszíthetik kezeik munkájával Nagyvárad egyik legszebb korabeli épületét a barokk műhelyben. Az újító művészeti irányzatok műhelyében kipróbálhatják az ujjal festés technikáját, vagy közösen papírkollázst készíthetnek ugyanitt . Korunk képzőművészeti eljárásaiba is belekóstolhatnak a homokanimáció, fotogram, szoborépítő- és színező műhelyben. Felfedezhetik, milyen kincsek rejlenek a föld alatt a régészeti műhelyben, a kiásott tárgyakat felhasználhatják a fotogram műhelyfoglalkozáson, így adva egy régi tárgynak új értelmet. Ha eltévednének a művészettörténet útvesztőin, felkereshetik a Mindentudó Művészettörténészt, aki útbaigazítja majd őket. A program ingyenes, de a Posticum gyerekprogramjait adományaikkal támogathatják. A helyszín ezúttal is a Posticum udvara, illetve az épület előtti park. A fesztivál rossz idő esetén elmarad. Részletek a programról a www.posticum.ro honlapon találhatók.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter