Gyenge eredmények születtek

Gyenge eredmények születtek
Sem az országos felmérő, sem az érettségi eredményei nem kielégítőek, mondta Novac-Iuhas Alin Florin Bihar megyei főtanfelügyelő a keddi sajtótájékoztatón. Részleteket ismertetett.


A nyolcadikot végzettek országos felmérőjét 128 helyi és egy területi vizsgaközpontban szervezték meg, 4704-en iratkoztak fel és 4504-en voltak jelen. Pozitívumként értékeli a főtanfelügyelő, hogy senkit nem zártak ki és mind a tizenhét speciális esetet sikerült megfelelően kezelni. Az ötös feletti átlagok száma az óvások előtt 3243 volt, ez 72,04 százalékos átmeneteli arányt jelent. A 422 óvást követően 118 jegy változott, az átmeneteli arány pedig 72,01 százalékra csökkent, ami három százalékkal alacsonyabb az országos átlagnál és hét százalékkal alacsonyabb a tavalyi Bihar megyeinél is.

Gyenge eredmény

Ellenben tizenhat tiszta tízes is született, ezzel Bihar megye a harmadik helyet foglalja el Iaşi és Konstanca után. A főtanfelügyelő gratulált a jó eredményt elérőknek és megköszönte mindazoknak a segítségét, akik közreműködtek a szervezésben. Tegnap zajlott egyébként a helyek első számítógépes elosztása, a második pedig július 28-án lesz.

Ami pedig az érettségi vizsgát illeti: 13 helyi és egy területi vizsgaközpontban zajlott a felmérés, 4252 végzős iratkozott fel és 4050-en vettek részt. Mivel tavaly több mint száz végzőst zártak ki, azt, hogy ezúttal a kizártak száma tizenöt volt, pozitívumként értékelte a főtanfelügyelő. A tizenöt érettségiző közül az egyiknek csengett a telefonja az egyik kompetencia-felmérő alatt, a többek pedig, egy kivételével, különböző, információkat tartalmazó anyagokat vittek be a vizsgaterembe. Egy érettségiző át akart venni valamit egy másiktól – ő az egyedüli, akit ugyan kizártak, de ősszel ismét próbálkozhat. A többiek esetében szigorúbb döntés született, ők csak jövő ősszel próbálkozhatnak ismét.

Az óvások utáni, végső eredmények alapján 2379 érettségiző ért el legalább hatost, azaz érettségizett sikeresen, így a korábbi 58,07-ről 58,74 százalékra nőtt a megyei átmeneteli arány. „Ez egy gyenge eredmény, jobbat szerettünk volna elérni, de hiszem, hogy egyúttal egy kiindulási pont a mandátumom elején, s változni fog” – mondta a főtanfelügyelő. Mint elhangzott, vannak iskolák, ahol mindenkinek sikerült az érettségije és olyanok is, ahol senkinek sem sikerült. Tény az is, hogy az idén végzettek esetében az átmeneteli arány 70 százalék körüli, azok pedig, akik az elmúlt években, sokkal gyengébb eredményeket értek el. Másfelől elégedett azzal, hogy a szervezés szempontjából nem voltak gondok, minden rendben ment és egyetlen utólagos panasz sem érkezett.

Neumann Andrea



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter