Gyengül a haszonjárművek kereslete Európában

Az első félév átlagában még viszonylag stabil volt a kereskedelmi felhasználású, avagy haszonjárművek kereslete Európában, de júniusban már erősen visszaesett az értékesítés éves összehasonlításban, jelentették az európai autógyártók szövetségében (ACEA) pénteken. Az ACEA összesítésében az EU- és az EFTA-tagországok szerepelnek.

Az első félévben 1 405 458 haszonjármű kapott rendszámot Európában, 0,4 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi első félévben. Nyugat-Európában 2,1 százalékkal csökkent, az új EU-tagországokban 15 százalékkal nőtt az értékesítés. Júniusban viszont az európai piac már 8,7 százalékkal kisebb volt, mint egy évvel azelőtt: az új EU-tagoknál mért lassuló, 5,6 százalékos keresletnövekedés nem ellensúlyozhatta a kereslet 10,3 százalékos

csökkenését Nyugat-Európában.

A 3,5 tonnásnál kisebb haszonjárművek értékesítése Európában az első félévben 2 százalékkal, júniusban 9,5 százalékkal volt kevesebb, mint egy évvel korábban. Nyugat-Európában 4 százalékkal, illetve 11,8 százalékkal csökkent az értékesítés. Az új EU-tagországokban  az első félévben 20,7 százalékkal, júniusban 15,4 százalékkal több kelt el ezekből, mint egy évvel korábban. A 3,5 tonnásnál nagyobb, közepes és nehéz teherautókból Európában az első félévben 6,1 százalékkal nőtt, júniusban 5,3 százalékkal csökkent az értékesítés az egy évvel korábbihoz képest. Nyugat-Európában az első félévben 7,8 százalékkal több, júniusban 2,2 százalékkal kevesebb ilyen jármű kapott rendszámot, mint egy éve. Az új EU-tagországokban az értékesítés az első félévben 2,9 százalékkal csökkent, júniusban 18,9 százalékkal fogyatkozott az egy évvel korábbihoz képest.

A 3,5 tonnásnál nagyobb buszokból Európában az első félévben 19,2 százalékkal, júniusban 0,4 százalékkal nagyobb kereslet volt, mint egy éve. Nyugat-Európában az első félévben 13,6 százalékkal nőtt, júniusban 2,4 százalékkal csökkent a kereslet. Az új EU-tagországokban az első félévben 60,2 százalékkal, júniusban 20,8 százalékkal több busz kapott rendszámot, mint egy évvel azelőtt.