Gyenes visszakapszkodott az élbojba

Gyenes visszakapszkodott az élbojba
Ha nem büntették volna a Közép–Európa–rali versenybírói Gyenes „Mani” Emanuelt a csütörtöki első mért szakasz után, akkor a szatmárnémeti motoros talán az első ötben lenne a pénteki első etap után.

Egy 450 kcm–es KTM–mel versenyző Mani ugyanis remekül kezdte a rali utolsó előtti napját: a (megszokott) 14. helyre futott be, és ezzel a 29–ről a 12. pozícióba ugrott az összetett táblázatban, és gyakorlatilag már csak az az egy óra választja el az éllovas David Casteu–tól (francia, KTM), amivel büntették egy waypoint eltévesztése miatt.

Taposta a gázpedált a másik büntetett Jaroslav Karinak is. A szlovák azonban az egy óra mellé plussz 10 perc büntetést kapott, mivel motocross abroncsokkal teljesítette a Veszprém környéki első csütörtöki etapot. Péntek reggel azonban a második időt motorozta, ezzel a 32–ről a 13. helyre kapaszkodott fel az összetettben.

A csütörtöki nap egyébként több versenyzőnek is nagy fejtörést okozott. A kamionosok második csütörtöki etapját törölték is, mivel a lágy talajba annyira besüllyedtek a nyomok, hogy lehetetlen lett volna arra elhajtani. A hivatalos információk szerint minderre – kizárólag csak a kamionosok esetében – azért került sor, mert a mezőny nagy része bejelentette, hogy szeretne féket cserélni az utolsó két napra, és ha a mai második kört is teljesíteni kell, akkor erre nem lenne idő.

Csütörtökön egyébként egyeseknek a szó szoros értelmében „törést” hozott az etap. A Volskwagen Motorsport versenyzője, Ginel de Villiers hatalmasat bukott, és csak a csodával határos módon úszta meg sértetlenül meg ő és navigátora Dirk von Zitzewitz sem. Azonban az autó totálkáros lett, ezért feladni kényszerültek a versenyt.

Péntek reggel egyébként Veszprém környékén folytatódott a rali. A 157 km–es mért szakasz végén a román motorosok közül Mani volt a legjobb (mint említettük, a 14. lett), Marcel Butuza a 28., Romeo Duicu a 41., Alex Garbacea az 55., Ioan „Joe” Lutas pedig a 73. A szakaszt Cyril Despres nyerte, Jaroslav Katrinak és Alain Duclos előtt. Az összetett táblázatban a 2007–es Dakar–gyöztes Despres már a harmadik, de 12 és fél perc a hátránya honfitársa, David Casteu–val szemben. A második, chillei Francisco Lopez hátránya 4 és fél perc Casteu–től.

A quadosoknál a romániai szakaszon megsérült Razvan Irimescu ismét versenybe szállt. Péntek reggel a 7. időt motorozta, megelőzve honfitársát, Alexander Paulinert.