Gyászhírek 2017. február 16.

Gyászhírek 2017. február 16.
Fájó szívvel emlékezünk halálának első évfordulóján PAPP SÁNDORRA. Emlékét szívünkben őrizzük! Özvegy édesanyja, nővére, sógora, keresztlánya és családja.


Fájó szívvel emlékezünk PAPP SÁNDORRA halálának első évfordulóján. „Elhagytad a házat, amit úgy szerettél,/Itthagytál mindent, amiért küzdöttél./Most már nélküled jön el a nyár,/Az ősz, a tél, a tavasz, de bármilyen szép is,/Nélküled nem lesz, ugyan az!/Bocsáss meg, ha valamit hibáztunk,/Nem tudtunk megmenteni, pedig próbáltunk./Kérjük az Istent, hogy jól bánjon veled,/Helyettünk angyalok simogassák fejed./Olyan drága voltál nekünk, hogy azt nem pótolja senki,/Lelkünk sebeit, nem gyógyítja semmi.” Felesége, fia, menye és imádott két kis unokája: Anna és Abigél.

*

Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, szomszédoknak, barátoknak, ismerősöknek, akik utolsó útjára elkísérték szerettünket, KOZMA JÓZSEFET. A gyászoló család.

*

Őszinte részvétünket és mély együttérzésünket fejezzük ki ID. BARABÁS JÁNOSNAK és ERZSÉBETNEK drága gyermekük elvesztése miatt érzett fájdalmukban. Gabi és Babuci.

*

Őszinte részvétünket fejezzük ki BARABÁS ERIKÁNAK és ALEXNEK a szeretett férj és édesapa korai elvesztése miatt érzett mély fájdalmukban. Gabi és Babuci.

*

Őszinte részvétemet fejezem ki a BARABÁS családnak a szeretett gyermek, apa és férj, BARABÁS JANCSIKA
elvesztése miatt érzett mély fájdalmában. Kegyes Zoltán.

*

Őszinte részvétünket fejezzük ki BARABÁS KICSINEK és JÁNOSNAK az egyetlen, drága gyermekük,
IFJ. BARABÁS JÁNOS elhunyta miatt érzett mély fájdalmukban. Mertz István, Zsuzsa és Noémi.

*

Mély együttérzésünket fejezzük ki JANCSINAK, KICSINEK, ERIKÁNAK, ALEXNEK a szeretett gyermek, férj, apa,
IFJ. BARABÁS JÁNOS elvesztése miatt érzett mély fájdalmukban. Nyugodjon békében. Karcsi, Erika, Claudia és családja.

*

Őszinte részvétemet fejezem ki BARABÁS JÁNOS barátomnak szeretett fia elvesztése miatt érzett fájdalmában.
Fekete György.

*

Megrendülten és fájó szívvel állunk kedves munkatársnőnk, ERIKA és családja mellett, amikor utolsó útjára kíséri a szerető apát és férjet, BARABÁS JÁNOST. Azt a vidámságot és jókedvet amit „JANCSIKA” lopott a szívünkbe soha el nem felejtjük. Nyugodjon békében! Az Iris Szalon közössége.

*

Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a szeretett nagynéni, BARABÁS KATALIN ÁGNES életének 76. évében türelemmel viselt szenvedés után eltávozott szeretteitől. Temetése február 17-én 13 órakor lesz a Steinberger kápolnából.
Búcsúznak tőle unokahúga Erika és családja: Laci, Ádám, Levus és Eszter.

*

„Urunk, Istenünk, könyörgünk hozzád fogadd be híved lelkét, mert drága véred hullott érte.” IFJ. BARABÁS JÁNOS,
BARABÁS KATALIN ÁGNES, UJVAROSI MARGIT, LUNKULY SÁNDOR, ID. FODOR GÁBOR, NEAGU ALEXANDRINA,
ROBOTIN VICTORIA. Őszinte részvétünk a gyászoló családoknak, Mavrodoglu Ildikó, Az Út Végén (La Capătul Drumului) Kft. Nonstop Temetkezési Vállalat.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter