Gyászhírek 2016. augusztus 8.

Gyászhírek 2016. augusztus 8.
Örök fájdalommal emlékezünk a szeretett férjre, édesapára és unokabátyra, GUG PÁLRA halálának 4. évfordulóján. Örök álmod felett őrködjön az irántad érzett szeretetünk. Bánatos özvegyed Marika, fiad Laci és unokahúgod Zsuzsika.

„…Mostantól fogva boldogok a holtak, akik az Úrban halnak meg. Így van, mondja a Lélek: pihenjék ki fáradalmaikat, mert tetteik elkísérik őket.” (Jelenések 14,13) Búcsúzunk Ft. NÉMETH LÁSZLÓ egykori köröstarjáni lelkipásztorunktól. Nyugodjon békében, Isten Szent nevében! Bodnár Attila és családja.
*
A szentmise nagy lelki erejében egyesülve búcsúzunk Főtisztelendő NÉMETH LÁSZLÓ római katolikus lelkipásztortól. „Adj Uram nyugodalmat neki,/és az örök világosság fényeskedjék neki.” A nagyváradi Vincés nővérek közössége.
*
Szomorú szívvel veszünk búcsút FT. NÉMETH LÁSZLÓ volt lelki vezetőnktől. Nyugodjon békében! A Barátok Templomának Mária Légió Csoportja.
*
Ma 6 hete, hogy eltávozott közülünk szeretett édesanyám, CSETE JULIÁNNA (Nagyszalonta). Most lenne a 101. születésnapja. „Távol vagy tőlem mégis oly közel,/Mert a szívem mélyén rejtettelek el.” Lányod Julika.
*
Fájdalommal emlékezünk a szeretett édesanyára, feleségre, nagymamára, SZAKÁLL VIOLÁRA (szül. ERDŐS) halálának 20. évfordulóján. Gondolatainkban, lelkünkben őrizzük, örökké fiatal drága lényét.Emléke legyen áldott! Nyugodjon békében! Szerető családja.
*
Eltelt egy év a szomorú nap óta, amikor a drága, jó férj, édesapa, nagytata, após, BÉRES MÁRTON örökre itthagyott bennünket. Mély fájdalommal emlékezünk jóságára, szeretetére. Nyugodj békében drága lélek! Amíg élünk, szívünkben megmaradsz. Szerető családja.
*
„Mikor a lelkem már roskadozva vittem, csöndben és váratlanul átölelt az Isten.” Isten akaratában megnyugodva, mégis fájdalommal teli szívvel tudatjuk, hogy a szeretett feleség, édesanya, anyós, nagymama, dédnagymama, FÜGEDY KATALIN (született Cservid) életének 81., házasságának 56. évében hirtelen elhunyt. „Számunkra te sohasem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok, Drága, jó szívét, két dolgos kezét, áldd meg Atyám, S mi köszönjük, hogy Ő lehetett a mi édesanyánk.” Temetése 2016. augusztus 8-án, hétfőn 11 órai kezdettel a margittai római katolikus Nagyboldogasszony templomban (kistemplom) lesz. Búcsúzik tőle férje, Antal és gyermekeik: Katica, Öcsi, Anikó és Erika, valamint veje György, unokái: Tamás és Gyurika családjával, valamint dédunokája: Anna.
*
Fájó szívvel búcsúzunk KATI NÉNITŐL (Fügedy Katalintól). Emléke legyen áldott! Mély együttérzésünket fejezzük ki a Fügedy családnak szerettük elvesztése miatt érzett mély fájdalmában. A Margittai RMDSZ.
*
Fájó szívvel búcsúzunk FÜGEDY KATALINTÓL. Emléke legyen áldott! Mély együttérzésünket fejezzük ki a Fügedy családnak szerettük elvesztése miatt érzett mély fájdalmában. A Horváth János Társaság.
*
Őszinte részvétünket fejezzük ki dr. Fügedy Antal Levente mezőbikácsi plébánosnak szeretett édesanyja elvesztése miatt érzett fájdalmában. A mezőbikácsi hívek.
*
Életünk Isten kezében van. Ő hív bennünket amikor úgy ítéli meg, hogy megértünk rá mindnyájunk számára váratlanul és korán, Isten számára azonban a legmegfelelőbb időpontban. BERKI PISTA, SZABÓ LÁSZLÓ, HERCZEG TIBOR, SZILÁGYI AGNEZIA, SABADI BENIAMIN, ONITA CAMELIA-SANDA, MORGOVAN DORINA-VIORICA, POP MARIA, DAN NICOLAIE, GLIGA IOAN, BUDAI MARIA. Részvétünk a gyászoló családoknak, Mavrodoglu Ildikó, Az Út Végén, (La Capătul Drumului) Kft. Nonstop Temetkezési Vállalat.
*
Könnyes szemmel és fájó szívvel, soha el nem múló szeretettel búcsúzunk a legdrágább férjtől, apától, testvértől, nagyapától és apóstól, HERCZEG TIBORTÓL (KUKKER), aki életének 56. évében hirtelen elhunyt. Temetése ma, déli 12 órától a Steinberger kápolnában. Emléke legyen áldott, pihenése csendes! A gyászoló család.
*
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szeretett férj és édesapa, BERKI PISTA (volt redőnyös) 73 éves korában, hosszú betegség után eltávozott szerettei köréből. Hamvasztás utáni búcsúztatójáról később intézkedünk. Emlékét szívünkben örökké megőrizzük. Búcsúznak tőle felesége Lenuţa és fia Robika.

*
Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, nagymama, dédnagymama, SZILÁGYI AGNEZIA betegség után, 91 évesen itthagyta szeretteit. Temetése ma, 2016.08.08-án 11 órakor lesz a Haşaş kápolnából. Búcsúzik tőle soha el nem felejtő fia Gyuri, menye Ilona, unokája Yvette és férje Alex, dédunokája Melissa.

Címkék:


0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter