Gyakorlatias és fantáziadús javaslatok

Az egyik javaslat szerint a felújítandó Szabadság mozit multifunkcionális kulturális központtá lehetne alakítani
Az egyik javaslat szerint a felújítandó Szabadság mozit multifunkcionális kulturális központtá lehetne alakítani
Több mint ötven javaslat érkezett a nagyváradi önkormányzat által meghirdetett participatív költségvetéshez, ezeknek egy jelentős részét már el is bírálta az erre hivatott bizottság. Vannak közöttük gyakorlatias és kevésbé gyakorlatias elképzelések is.

Az idén a nagyváradi polgárok is javasolhatnak maximum 200 ezer euró értékű projekteket, amelyeket a nagyváradi önkormányzat saját költségvetésből megvalósíthat. A kifejezetten erre a célra létrehozott activ.oradea.ro platformra december óta több mint ötven projekt érkezett be, tudtuk meg Eduard Floreatól, a polgármesteri hivatal gazdasági igazgatójától. Florea elárulta, hogy eredetileg csak a benyújtási határidő lejárta, azaz január 21-ike után kezdődött volna meg a projektek elbírálása, „de mi időt akartunk nyerni, és máris megkezdtük a projektek elbírálását” – fogalmazott. Az igazgató elmondta, hogy a hiányos projektek benyújtóit már értesítették arról, hogy egészítsék ki azokat, mert amíg a kért pluszinformációk nincsenek meg, addig a javaslatok nem számítanak érvényes tervezetnek. Jelenleg huszonnyolc projekt olvasható a platformon, ezek már elbírált és érvényes, vagy időközben felkerült, de még el nem bírált tervezetek, mondta Florea, akitől azt is megtudtuk, hogy az eddig beérkezett több mint ötven projektből az illetékes bizottság a tegnapi napig negyvenhármat nézett át. Florea kijelentette, hogy visszautasították azokat a javaslatokat, amelyek egybeesnek a város idei terveivel, egyes utcák aszfaltozását említette példaként etekintetben, ugyanakkor visszautasították azokat a javaslatokat is, melyek költségvetése meghaladja a maximális 200 ezer eurót.

Gyakorlatias

Az activ.oradea.ro platformon olvasható huszonnyolc projekt között vannak gyakorlatias és kevésbé gyakorlatias elképzelések is. Előbbiek közé tartozik például az a javaslat, hogy a felújítandó Szabadság mozit alakítsák át multifunkcionális kulturális központtá, ami nagyban segítené a kultúrával foglalkozó civil szervezeteket, kultúraszervezőket, művészeket abban, hogy igényes környezetben tudjanak megmutatkozni, és a város lakói számára is folyamatosan biztosítva lennének ezáltal a változatos, igényes kulturális, művészeti események. A nagyváradi helyi tanács egyébként a legutóbbi tanácsülésen szavazta meg a Szabadság mozi felújításáról szóló határozat-javaslatot. A gyakorlatias szempontokat szem előtt tartó javaslatok közé tartozik egy 150 helyes emeletes parkolóház építésének a terve a Morii utcán, aminek nyomán az autósoknak már nem kellene az említett utcán parkolniuk, és így felszabadulna még egy közúti sáv. Érkezett javaslat intelligens gyalogátkelők kialakításáról: a mozgásérzékelő rendszer érzékelné, ha gyalogos érkezett a zebrához, amelyet padlóvilágítással látnának el, ami világítani kezdene akkor, amikor a gyalogos éppen átmegy rajta. A javaslattevő szerint ez a projekt tízezer euróból megvalósítható lenne. Ezek mellett érkezett javaslat kondigépek kihelyezésére a Körös parton a Szováta utca környékén, a Sebes-Körös partjának rendezése a Szováta és a Densuşianu hidak között, a püspöki palota parkjában lévő amfiteátrum felújítására, a Constructorul klub felújítására, légkondicionáló berendezések beszerelésére a megyei kórház kórtermeibe, íjlövő pálya kialakítására a Szálka parkban, a volt Motorul sportpálya helyén vagy más erre alkalmas helyszínen, a lakótársulások ügyintézésének digitalizálására, térfigyelő kamerák kihelyezésére a város minél több pontján a vandalizmus és a bűnözés visszaszorítása érdekében.

Fantáziadús

Több szoborállítási terv is megfogalmazódott. Az egyik polgár például azt javasolja, hogy a Dacia-Decebal utak kereszteződésében állítsanak fel egy a román–magyar barátságot jelképező szoborcsoportot. A javaslattevő elképzelése szerint az alkotás két táncoló párt ábrázolna, a ruhájuk felismerhetően magyar, illetve román népviselet lenne, ráadásul a román táncos a magyar táncosnővel, a magyar táncos pedig a román táncosnővel táncolna. Egy másik javaslat értelmében a várban kellene felállítani egy emlékművet, ami arra emlékeztetne, hogy annak idején Váradon futott keresztül a 0 délkör. Ez egy piramis vagy obeliszk formájú emlékmű lenne, melynek négy oldalán négy nyelven (román, magyar, angol és latin) szerepelnének információk erről a történelmi érdekességről. Egy másik javaslat arról szól, hogy a városba bevezető utakon kellene kihelyezni éjszaka megvilágított pannókat vagy szobrokat, és mindegyik pannónak vagy szobornak külön tematikája lenne: a nagyváradi vár, a Sebes-Körös, Szent László, Nagyvárad – a termálvizek városa, sorolja a példákat a javaslattevő.

Eljárás

A január 21-én lejáró határidő után február 2-ig a polgármesteri hivatalnak erre a célra létrehozott bizottsága elbírálja az összes beérkezett tervezetet, majd február 5. és március 9. között online szavazást tartanak a projektekről, ezt követően pedig az online szavazás alapján kiválasztanak öt-öt, a város különböző lakónegyedeit érintő projektet, amelyekről március 12. és április 4. között a lakónegyedekben tartanak közvitákat, amelyeken szintén lehet majd szavazni a projektekre. A város tervei szerint a nyertes, tehát a legtöbb szavazatot kapott projektek megvalósítását áprilisban bele is foglalják a helyi költségvetésbe.

Pap István



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .