Gross Arnoldra és Adyra emlékeztek a nemesek

Gross Arnoldra és Adyra emlékeztek a nemesek
Kedd délután a Kanonok soron havi találkozóját tartotta a Nobilitas Egyesület. Széll Katalin képzőművész Gross Arnoldra emlékezett, Fodor József vikárius Ady Endre istenes verseiről beszélt.


Széll Katalin képzőművész, egyesületi titkár Gross Arnold (1929-2015) rézkarcoló- és grafikusművész életét és tevékenységét ismertette, Körner Éva méltatását is idézve. Többek közt elhangzott: Erdélyben, Tordán született 1929. november 25-én. Édesapja festő és rajztanár volt, így ő volt az első tanára. 1946-ben ment Budapestre tanulni, előbb iparművészetet, de ezt abbahagyta, és átment a képzőművészeti főiskolára, ahol 1953-ban szerzett diplomát. Kiváló mesterei voltak mindkét helyen, ő mégis inkább Rembrandtot és Dürert tanulmányozta a Szépművészeti Múzeumban. Sorban alkotta egyedi stílusú, szellemes, ötletes, derűs, humoros és színes rézkarcait, melyekkel rendre sikert aratott. Megrendelésre ugyanakkor három darab nagy méretű olajfestményt készített. Az 1950-es évek végétől számos egyéni és csoportos kiállítása nyílt a magyar fővárosban és vidéken, majd 1962-től sok külföldi tárlata is volt. Ars poeticájának tekintette: annyi baj, gond, bánat és szörnyűség vesz körül minket a világban, hogy azt nem szabad még a művészetbe is beengedni. Részletgazdag részkarcaival vált népszerűvé, jellegzetes színezésű technikájának köszönhetően minden egyes nyomata különbözik a többiektől. Képeit a csodálatos, gyermeki mesevilág jellemzi, ahol mindig süt a nap, virágüzletekkel és játékokkal teli, és melyben nincs semmi hátborzongató vagy borús. Műalkotásaiban az ember része a természetnek, képeivel szépet, örömet nyújt. Ásványokat is gyűjtött, és a 80. születésnapja tiszteletére szervezett nagy kiállítást több mint 10 ezren tekintették meg a Természettudományi Múzeumban. Rengeteg díjban, elismerésben részesült. 2015. január 22-én, életének 86. évében hunyt el Budapesten.

Istenes versek

Mons. Fodor József általános helynök, egyesületi elnök Ady Endre (1877-1919) istenes verseiről beszélt, tekintettel arra, hogy 100 éve halt meg a költő. Egyebek mellett arra hívta fel a figyelmet: Adyra erősen hatott Balassi hangvétele. Egyrészt a személyes kapcsolat keresése Istennel, másfelől a kétkedő, perlekedő hit. Kálvinista családban nevelkedett, elvetette a tételes, dogmatikus vallást, egyházi liturgiát, viszont sokat forgatta a Bibliát, mert a régi, a 19. század elején végbement nyelvújítás előtti darabosabb, nyersebb, „szervesebb” magyar nyelv egyik legtökéletesebb emlékét látta benne. Istenes verseit Az Illés szekerén (1908) című kötetben rendezte először önálló ciklusba, s ez a témakör az ezt követő valamennyi kötetében helyet kapott. A halál állandó közelsége, az élet kiúttalansága miatti töprengés, az otthontalanság feloldásának vágya vezette a költőt az Istennel való találkozásig, a támaszkeresés lelki szükséglete közelítette az Úrhoz.

A felnőtt Ady csak a lelke mélyén volt vallásos, nem élt az egyház szolgálataival. Sokszor szólt hitetlenségéről, lelkében dúló kétségekről, de mindig fájdalmasan és bűntudattal, megvolt benne tehát a hitre való törekvés. Hiszek hitetlenül Istenben című versében is megszólal a hinni akarás szándéka. Rá volt szorulva erre a hitre, a bizonyosságra, mert szeretett volna biztos kapaszkodót keresni Istenben, a semmivel szemben. A háború előtti években még nem feltétlenül éppen az Úrra van szüksége, de benne leli meg azt a magasabb lelki, erkölcsi, szellemi tartalmat, mely kiteljesíti világképét.

Adynál ugyanakkor az istenfogalom is szimbólum, egyetlen jelkép szimbólum rendszerének bonyolult szövevényében. Istene annyiféle, ahány versben megjelenik, sőt, egyetlen versben is többféle alakot ölthet. Kései korszakában meghatározóvá vált a biblikus hangvétel. Utolsó éveiben kevesebb az istenes verse, de hite őszinte. Úgy látta, egy olyan szörnyűség után, mint a háború, már csak az igaz és odaadó hit tarthatja meg az emberiséget, mely képes lenne saját magát elpusztítani.

Ciucur Losonczi Antonius