Góbé-koncert a váradi Gekkoban

Nagy sikerű koncertet tartott a Góbé zenekar Nagyváradon. Fotó: Facebook, Gekko pub
Nagy sikerű koncertet tartott a Góbé zenekar Nagyváradon. Fotó: Facebook, Gekko pub
Fergeteges koncerttel avatták fel a Gekko Pub új közösségi termét múlt péntek este. A budapesti Góbé zenekar immár harmadjára lépett fel Váradon.

Március 10-én, péntek este nyolc órától a budapesti Góbé zenekar koncertezett a Gekko Pub új közösségi termében. A koncerten minden korosztály képviseltette magát a hétéves gyerekektől a 70 éves nagymamáig. Ez nem meglepő, hiszen a zenekar könnyedén variálja a Kárpát-medencei népzenei elemeket a jazz, a blues, a reggae és a klasszikus zene elemeivel, repertoárjukban tehát mindenki megtalálhatja a hozzá közelebb álló stílust. Valóban követik Kodály felszólítását: „Legyen a zene mindenkié!”

Emlékezés Kodályra

A zenekar célja, hogy egy szélesebb közönség számára közelebb vigyék a népzenét – ezen az úton az este tanúsága szerint jól haladnak, ugyanis a közönség a dalok többségét együtt énekelte az együttes tagjaival. A zenekar a koncert folyamán a Kodályos című dallal megemlékezett az 50 éve elhunyt Kodály Zoltánról, de többek között elhangzott a Szívfájdalom, a Sír a szemem és a Reggament is. A zenekar nagy sikert aratott, ráadásként még két számmal ajándékozták meg a szép számban megjelent, lelkes közönséget. A koncertet táncház követte.

Címkék: , ,