Gitártábor Nagykárolyban, ismét Alapival

Gitártábor Nagykárolyban, ismét Alapival
Májusban ismét szeretnék megrendezni azt a gitártábort, amelyben a magyarországi Edda Művek zenekar gitrosa Alapi István oktatná a hallgatókat. Mérsékelt érdeklődés tapasztalható a beharangozott gitártáborral kapcsolatban, mondta el lapunknak Király Tamás.

A gitártábor pontos időpontja még nincs rögzítve, egyelőre csak annyi bizonyos, hogy valamikor májusban három egymást követő hétköznapon kerül rá sor.
Tavaly ősszel már megrendezték az első ilyen tábort, akkor a gitározás alapjait sajátíthatták el a résztvevők egy gyorstalpaló tanfolyam keretén belül, szintén három napon keresztül.
Idén csak akkor rendezik meg az eseményt, ha legalább húsz személy jelentkezik, mondta el Király. „A legjobb az lenne, ha olyan zenészek jelentkeznének, akik nem az első akkordok elsajátításánál tartanak” –mondta a szervező. „Ez a munka menetét és a haladást is megkönnyítené.”

Stílusokra bontva
Másik eltérés az előző táborhoz képest az, hogy nem „ömlesztve” zúdítja Alapi az ismeretanyagot a hallgatóságra, hanem a három nap alatt, három különböző stílust dolgoznak fel. Az első nap a blues, a második nap a rock, a harmadik nap pedig a dzsezz, vagy fusion zene jegyében zajlik majd. A három zenei stílussal kapcsolatban bármilyen kérdést feltehetnek a résztvevők, Alapi mindenre válaszol majd.
A tavalyi tábor végén koncertre is sor került. A nagykárolyi In extenso zenekar, Király Tamással és Alapi Istvánnal kiegészülve lépett színpadra egy másfél órás örömzenélés erejéig. Idén ez az esemény elmarad, mondta a szervező.
A májusi táborra eddig tizenegyen jelentkeznek. Jelentkezni május elejéig lehet a 0740245742–es telefonszámon.