Gazdát találni minden egyes műemléknek

Gazdát találni minden egyes műemléknek
Nagyvárad- Dukrét Géza ny. tanár, helytörténész, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke a napokban ünnepelte hetvenedik születésnapját. Ez alkalomból exkluzív interjút adott az Erdély Online-nak, melyben visszatekintett eddig pályájára és a terveiről is beszélt.

Honnan ered a műemlékvédelem, illetve a honismeret iránti érdeklődése, szeretete?

– Gyakorlatilag onnan ered minden, hogy 23 évet Síterben tanítottam, 1965-től 1988-ig. Tulajdonképpen ez az az időszak, mely rányomja a bélyegét az egész életemre és tevékenységemre. Ott kezdtem el ugyanis foglalkozni a honismerettel olyan értelemben, hogy mint földrajz szakos tanár vittem a diákjaimat országos körutakra, különböző helyekre kirándulni, városokat megnézni. Már az elején úgy készültem, hogy bemutassam az illető településeknek a rövid történelmét, illetve főleg a műemlékeit. Ez aztán tovább fejlődött és elvezetett odáig, hogy 1990-től kezdve a műemlékekkel is foglalkoztam.

A kommunista időszakban ez nem okozott gondot?

– Nem okozott különösebb problémát, ugyanis senki sem törődött azzal, hogy mit mondok a kiránduló gyermekeknek. Én már akkor, tehát 1965-től kezdve a legvadabb korszakban is elmeséltem a diákoknak az adott erdélyi települések valódi történelmét, bemutattam nekik a műemlékeket. Tudott dolog, hogy Erdélyben elsősorban magyar műemlékekkel találkozunk, de soha sem foglalkoztam azzal, hogy ez külön magyar, az meg román, számomra csak mind műemlék létezik. Próbáltam belenevelni a gyermekekbe a honismeretet, hogy ismerjék meg először a falujukat, aztán a várost, mármint Váradot, majd kiterjeszteni ezt a tudást az egész megyére, illetve országra. Ugyanakkor szintén Síterben kezdtem meg a néprajzi munkámat is, mert még a hetvenes évek elején meghirdettek egy kincskereső mozgalmat, aminek az volt a célja, hogy az iskolák egy kis néprajzi múzeumot hozzanak létre, tehát gyűjtsék össze a még fellelhető eszközöket a faluból. Elkezdtem a gyűjtést, és létre is hoztam egy közel 300 darabból álló múzeumot a síteri iskolában. Amikor leváltottak az igazgatói tisztségemből, az új igazgatót már nem érdekelte a néprajz, ki akarta dobni az iskolából, így hazavittem, főleg a cserépedényeket, melyek megalapozták a magángyűjteményemet. Inkább megmentettem az alkotásokat, mintsem kidobják ezeket a szemétbe. 1972-73-tól kezdve aztán tudatosan kezdtem el foglalkozni a néprajzzal, tanulmányoztam is, főleg a népi kerámiát. És a diákokat is próbáltam rávenni arra, hogy a népi eszközöket értékeljék. Elmagyaráztam a gyermekeknek, hogy mi mire való, bár egyik-másik eszközt ők is ismerték, de nem voltak tisztában a teljes munkafolyamattal. A hetvenes évektől kezdve tehát egyszerre foglalkoztam a honismereti neveléssel és néprajzi kutatással is. A nyolcvanas években nekiláttam az első, néprajzzal kapcsolatos tudományos dolgozatom megírásának és nyilván, hogy 1989 után érett be minden, mert akkortól kezdve már nyíltabban lehetett csinálni a dolgokat.

EKE

Hogyan lett az Erdélyi Kárpát-Egyesület elnöke?

– 1991-ben a kolozsváriakkal közösen újraalapítottuk az Erdélyi Kárpát-Egyesületet. Az újraalapító bizottságnak voltam a titkára, az elnök kolozsvári volt. Gyergyószárhegyen együtt létrehoztuk az országos EKE-t, és még abban az évben, rá vagy egy-két hónapra megalapítottam a váradi EKE-osztályt. Mint tudvalevő, az EKE turistaegyesület, és én voltam az, aki „bevittem” a honismeretet is. Az EKE ugyanis úgy indult el, mint bakancsos turizmus, de 1994-ben megválasztottak országos elnöknek- négy évig töltöttem be ezt a tisztséget- és ekkor én vezettem be az EKE-nél a honismeretet. Kirándulásokat szerveztem, melyeken be kellett mutatni az illető településeket és a műemlékeiket. Így hivatalosan az EKE egyik stratégiai célkitűzésének nyilvánítottam a honismereti tevékenységet, és ez mind a mai napig így van.

Egy adott időszakban ugyanakkor ezzel párhuzamosan a PBMEB-t is vezette…

– Igen, 1993-ban megalapítottam a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottságot, akkor még nem hívták társaságnak. Úgyhogy 1994-ben az EKE országos elnöke és egyben a PBMEB elnöke is voltam. Mivel nagyon sok közös tagja volt a két szervezetnek, ezért a tevékenységek összefonódtak. Nem is lehetett külön választani ezeket, mert a Bihar megyei EKE ugyanúgy végezte a honismereti tevékenységeket, mint a Bizottság. Ennek előzménye, hogy 1988-ban visszakerültem Váradra, ahol 2000-ig tanítottam, és az itteni diákjaim rendszeresen jöttek velem kirándulni. Számtalan V-VIII. osztályos gyermek iratkozott be az EKE-be és járt velünk együtt kirándulni, miközben a honismereti nevelés is szigorúan folytatódott. Ezzel párhuzamosan 1992-től elindítottam a honismereti táborok szervezését, 2003-ig tizenhárom honismereti tábort rendeztem és vezettem le, melyeknek a célja a honismereti nevelésen kívül az volt, hogy állagmegőrző munkálatokat végezzünk a műemlékeknél. Templomromokat és síremlékeket tisztítottunk, dendrológiai parkokat takarítottunk.

Könyvkiadás

Néhány évvel később a könyvkiadásba is belevágott…

– Azzal kezdeném, hogy 1993-ban elindítottam a Partium című időszakos lapunkat. Két-három szám jelenik meg belőle egy-egy évben, vagy az utóbbi időszakban csak egy, mert könyveket adunk ki. Ebben olvashatóak azok az anyagok, illetve cikkek, amelyek a konferenciáinkon elhangzanak, valamint különböző kutatómunkák eredményei. 1994-ben ugyanis elindítottam a Partiumi honismereti találkozóknak a sorozatát, melyek egynaposak tavasszal, és a Partiumi honismereti konferenciákat, melyek háromnaposak, mindig ősszel, vándorló helyszínekkel. A könyvkiadásunk tulajdonképpen 1997-ben indult el csak, mert addig csak terveztük, de nem tudtuk, hogy honnan szerezzünk rá pénzt. Ekkortól kezdve szereztünk pénzt, pályázatokon keresztül. Eleinte kevés ilyen pénz jött be, inkább a könyveladásból befolyt összegeket fektettem be a következő kötet megjelentetésébe. Aztán később, 2000 után az RMDSZ Bihar megyei szervezete Szabó Ödön ügyvezető elnök segítségével szponzorizálta a könyvkiadásunkat, a megyei önkormányzaton keresztül. De nem teljes egészében, csak azokat a könyveket, melyek Bihar megyével kapcsolatosak. Ugyanakkor a könyveladásból származó pénzösszegek segítségével szerveztük meg a konferenciákat is. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy 22 emléktáblát készítettünk el és avattunk fel, a kollégáim a szöveg összeállításában segítettek be.

A könyvkiadás annyiban fárasztó, hogy magát a sorozatot én szerkesztem. Ezt azt jelenti, hogy minden egyes könyvet el kell olvassak elejétől a végéig, és hát meg kell szerkeszteni, sőt az első korrektúrát is én végzem el. Ezután kinyomtatom, és elviszem Mihálka Magdolnának, a korrektorunknak. Ő aztán elvégzi a komolyabb korrektúrát, majd az anyag visszakerül énhozzám további javítás céljából, és ezután visszük csak a nyomdába. A tördelés után újabb korrektúra következik, mind a ketten újra átnézzük az anyagot, és csak ezután jöhet a nyomtatás. Tehát gyakorlatilag egy könyvnek legalább négyszer történik a korrektúrája, ezért található kevés helyesírási hiba a kiadványainkban. Nyilvánvaló, hogy ez egy nagyon nagy munka. Ezt érzem is abból a szempontból, hogy a saját munkáimat is elhanyagolom néha emiatt. Megírtam ugyan eddig hat könyvet, de többet is meg tudnék írni, csak egyszerűen nincs időm rá. Ugyanakkor a háromnapos konferenciáknak a megszervezése sem könnyű, és ehhez is sok idő szükséges tulajdonképpen.

A legutóbbi „gyermeke” a Várszövetség. Kérem, mondjon erről is valamit!

– Tavalyelőtt ősszel tárgyaltunk arról a városházán, valamit tenni kéne annak érdekében, hogy a várban rendben folyjanak a munkálatok, legyenek programok és műemlékvédelem is. A Várszövetség azonban nem egy szimpla egyesület, hanem a különböző civil szervezetek összefogása. Öt-hat civil szervezet fogott össze Váradon, létrehozva a Várszövetséget, én pedig összeállítottam a működési szabályzatot, amit elfogadtak, és megpróbálunk ennek az alapján tevékenykedni. Nyilván segítséget nyújtunk a várban zajló munkálatokhoz is, amire mi képesek vagyunk. A Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány éléről Sárközi Zoltán tanácsost elmozdították, így most a magyar civil szervezetek felelőssége, hogy folytatódjék a munka. Mivel maga a Várszövetség nem egy bejegyzett civil szervezet, hanem egy összefogás eredménye, ezért szükség van arra, hogy egy hivatalosan bejegyzett civil szervezet legyen a háttérben, amely aztán a hivatalos megfogalmazásokat és kéréseket le tudja adni a megfelelő helyekre. Most például arról van szó, hogy táblákat kellene elhelyezni a várban restaurált épületekre, két-három nyelven. A másik előttünk álló feladat pedig az, hogy mivel én összeállítottam Bihar megye műemlékeinek és emlékműveinek, emléktábláinak a kataszterét, ezt felhasználva itt, Váradon próbáljuk azt elérni, hogy a civil szervezetek, az egyházak, a magánszemélyek és a város vegyék be a leltárukba ezeket, mert talán 90 százalékuk sincs leltárba véve. Próbáljunk meg gazdát keresni minden egyes emléktáblának, szobornak, emlékműnek, mert másképp gond esetén nincs kihez fordulni, nincs egyszerűen, aki feleljen ezekért.

Ciucur Losonczi Antonius

Címkék: ,