Gazdagodott a Gálospetri Tájház

Gazdagodott a Gálospetri Tájház
Bihar megye – A Gálospetri Falunap ideje alatt az érdeklődők ellátogathattak a Tájházhoz is, ahol újabb látnivalókkal gazdagodott a kínálat. Kéri Gáspár alapítónak, menedzsernek és mindenesnek további tervei is vannak.

A Tájház a falunap teljes ideje alatt várta a látogatókat, akiknek Kéri Gáspár fogorvos, a létesítmény alapítója és mindenese tartott „idegenvezetést”. Amint arról korábban már beszámoltunk, a tájház aprólékos korhűséggel van kialakítva. Akkor hiteles egy parasztgazdaság, ha minden gazdasági épület megtalálható benne, mondta Kéri doktor, s ennek megfelelően újabb látnivalókkal gazdagodott a gyűjtemény az utóbbi időben: színnel és istálóval, melyben később állatok is lesznek. Számtalan új használati eszköz is van, melyek közül egyesek még javításra szorulnak, és sok az, amiről a ma embere már nehezen mondaná meg első ránézésre, mire is használták eleink. Ritkaság száma megy például a faeszterga, vagy a díszített/faragott járom.

Első a hitelesség

A holmik az egész Érmellékről származnak, tudtuk meg. Érdekesség, hogy míg a ház nádtetős, az istáló cserepes. Ez sem véletlen, a háztartás büszkeségét nem a lakás, hanem a gazdaság minősége jelentette! A szakszerű magyarázatból kiderült, hogy mindenben, a legkisebb tapasztást vagy a gerendák fafajtájának kiválasztásában is a hitelesség dominál. A tájház-komplexum legközelebb egy kempinggel fog bővülni, tudtuk meg. A házzal szembeni telken, remélhetőleg nyertes pályázatokból, sátorozó helyek, recepció, moder illemhelyek és mosdók épülnek, de nem ám „csak úgy”: külsőleg a recepció parasztház, a vizesblokk pedig istáló benyomását kelti majd.

Rencz Csaba



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter