Hevér Gábor: Leonardo DiCaprio filmjei az enyémek

Hevér Gáborral a HOT! készített interjút.

Szegeden született. Lokálpatrióta az egész család?

A szüleim akkor kerültek a városba, amikor felvették őket az egyetem bölcsészkarára. Tanár szakon végeztek, édesanyám pedagógus lett, apámnak sokféle foglalkozása volt. Másfél éves koromban elváltak. Szeretem a várost; ha nem vettek volna fel a Színművészetire, el sem jövök onnan. Ott jártam általános iskolába és gimnáziumba, előfelvettként a katonaidőmet is Szegeden töltöttem. Magyar–kommunikáció szakra jártam: édesanyám azt akarta, hogy legyen valami rendes foglalkozásom. Sokszor biztatott, hogy fejezzem be a főiskolát, legyen meg ez a diplomám is, de nem nagyon volt hozzá kedvem.

Jól érezte magát az általános meg a középiskolában?

Jól tanultam, de nem voltam jó gyerek. Édesanyám gyakran jelent meg a barátaim szüleinek a társaságában az igazgatói irodában, sőt a gyámhatóságra is behívták. Egy nyári éjszakán az utcán találtak a rendőrök, nem tudtam igazolni magam, épp egyik buliból mentünk a másikba. Alig vártuk, hogy megkapjuk a személyit, de aztán azzal vagánykodtunk, hogy nem vittük magunkkal sehová. A gimnázium befejezése előtt azért kaptam igazgatói rovót, mert két barátommal paródiát készítettünk a tanárokról, amit többen túlzottan találónak éreztek. Attól féltünk, hogy nem engednek át az érettségin. Én úgy védtem ki a dolgot, hogy nagyon felkészültem; jelest is kaptam mindenből, a felvételire sem kellett külön készülnöm.

Szereplős gyerek volt?

Nem, soha nem voltam az, a mindennapi életben ma sem szeretek középpont lenni. Nem jártam szavalóversenyekre, nem én mondtam az ünnepségeken a verset. Nem is nagyon gondolkodtam azon, hogy színész leszek. 17 évesen viszont bekerültem Galkó Balázs diákszínjátszó körébe. Két helyre lehetett beadni a jelentkezési lapot, én elsőnek a Színművészetit jelöltem meg, ahonnan az első forduló után elküldtek. Maradt a tanárképző, ahová rögtön felvettek.

A kommunikáció szaknak köszönhetem azt, hogy a körzeti stúdió gyakornoka lettem, a retorikatanáromnak, Mucsányi Jánosnak és logopédus feleségének pedig azt, hogy megtanítottak szépen beszélni. Slendriánul formáltam a szavakat, hadartam. Két Kazinczy-versenyen is elindítottak, mind a kétszer épp csak lemaradtam az éremről. A főiskolán aztán Avar István tanár úr mélyítette el azt, amit tőlük tanultam.

Volt egy érdekes pontja az életének: a nagyon népszerű Nyers együttes énekese volt. Miért hagyta ott őket?

Elmondtam Czutor Zolinak, az alapítónak, hogy szívesen lépek fel velük, de engem elsősorban a színház érdekel, így amikor felvettek a Színművészetire, elbúcsúztam tőlük. Bár nagyon szerettem, nem vagyok zenész. Tanultam ugyan fuvolázni, a főiskolán még szaxofonoztam is, de ez csak kitérő volt. Közben tagja voltam a Szegedi Egyetemi Színháznak. Aztán az első felvételinél az első, a második alkalommal a második rostán estem ki a Színművészetin, a harmadiknál vettek fel. Közben próbálkoztam a Merlin Színháznál is, ahol Lázár Kati és Jordán Tamás indított színészképzőt. Jelentkeztem, de elküldtek. Jordán Tamás elmondta, hogy nagyon erős egyéniségnek látnak, ők viszont olyan hallgatókat keresnek, akiket lehet alakítani.

Mit szólt az édesanyja ahhoz, hogy az újabb főiskolai tanulmányait kell támogatnia?

Tudta, hogy én Szegeden inkább mellé jártam a főiskolának. De azért szerette volna, ha rendes állásom lesz. A tévézéssel viszont jól kerestem, húszévesen el is költöztem albérletbe az akkori szerelmemmel. Amikor felvettek a Színművészetire, megkaptam azt az összeget, amit gyerektartásként apám fizetett. Nem nagyon volt mire költeni. Reggeltől éjfélig bent voltunk a főiskolán, a Rákóczi úton meg a Vas utcán kívül alig ismertem mást Budapestből. Bejártam a Katona József Színházba gyakorlatra, és szinkronizálással kerestem egy kis pénzt.

Miért a Katonában volt gyakorlatos hallgató, és hogyhogy nem oda szerződött?

Benedek Miklóssal és Máté Gáborral nagyon jó volt a kapcsolatom a főiskolán. Volt is szó róla, hogy oda szerződöm, aztán mégis Miskolcra mentem.

Major Melindával együtt – akivel akkor már több éve tartott a kapcsolatuk.

A főiskolán kezdődött a szerelem, közös lakásunk is lett, majd Miskolcon együtt laktunk a színészházban. Amikor szakítottunk, eljöttem. A színház meg a színészház olyan közel volt egymáshoz, hogy szinte egymás szájában játszottunk és éltünk. Feljöttem Pestre, bementem a főiskola melletti pizzériába, az volt hajdan a törzshelyünk. Ott ült Lukáts Andor, aki meghívott a Tháliába A mizantrópba. Hét évig voltam szabadúszó színész, majd amikor megtudtam, hogy Jordán Tamás lesz a Nemzeti Színház igazgatója, megkerestem azzal, hogy szeretnék beszélni vele. Azt mondta, nem kell. Majd Mo­há­csi János jelentkezett, hogy volna nekem „egy kis szerep” a Sárga liliomban. Aztán én lettem a nagyherceg a darabban – és tizenegy évig a színház tagja. Jordán az agora jellegű színházat tartotta követendőnek a Nemzetiben, amíg el nem ment Szombathelyre. Alföldi Róbertnél évi öt bemutatóm volt – ma már ezt el nem tudnám képzelni.

Következett a Vígszínház, ahol 2019 végéig tag volt.

Azt gondoltam, hogy vendégként megyek oda, de szerződni kellett. Aztán amikor már annyi volt a konfliktus, az olyan dolog, amivel nem tudtam azonosulni, felmondtam.

Az eltelt évek során viszont nem volt olyan nívós sorozat, amiben ne szerepelt volna, az Aranyélettől az Alvilágon át a Jófiúkig.

Szerencsém volt, soha nem kellett elvállalni valamit „csak a pénzért”.

Szinkronszínészként is népszerű.

Szeretek szinkronizálni. Van olyan barátom, aki azt mondja, hogy mindig csak az én hangomat hallja a filmekben. Leonardo Di­Cap­rio filmjei az enyémek, és James McAvoyt is szívesen vállalom.

Időközben szép családja lett, a feleségével két kislányt nevelnek.

Húsz éve vagyunk együtt a feleségemmel, aki táncos, a Győri Balett iskolájában végzett, egy előadás után ismerkedtünk meg. Ma már body art- és pilates-oktató. Berta, a második gyerekünk még pici, csupán kétéves. Vilma tizenkét éves, nagyon tehetséges gyerek. Hiába óvnám a színi pályától: énekel, táncol, mostanában már velem együtt szerepel a Segítség! Itthon vagyok! című sorozatban.