Fűtésgondok egyes iskolákban

Bihar megye- Fűtésgondok miatt egyes magyar tannyelvű nagyváradi iskolákban felfüggesztették az oktatást múlt pénteken. Máshol rövidebb órákkal és szünetekkel próbálják átvészelni ezen időszakot.

 

 

Zalder Éva, a Szent László Római Katolikus Iskolacsoport igazgatónője azt nyilatkozta az Erdély Online-nak: múlt hét csütörtökön rövid napot tartottak, pénteken pedig felfüggesztették a tanítást a fűtési gondok miatt (később bepótolják), és a bentlakásos gyermekek is hazautaztak. A nagy hidegben ugyanis az egyik pincében a csövek lefagytak, ezért a hétvégén a szakemberek megpróbálták valahogy szigetelni, illetve felmelegíteni ezeket. Takarékossági okokból különben az E és F épülettömböket lezárták, és a főépületbe költöztettek valamennyi osztályt. Megjegyezte: mivel gondolták, hogy bajok lehetnek télen, a tavaly ősszel megpróbáltak felkészülni rá, és amennyire lehetett, kisebb-nagyobb javításokat végezni az ingatlanban, de mint ismert, az épület régi, és ezért kevésbé lehet védekezni a nagyobb fagyok ellen.

 

Javítások

 

Kecse Gabriella, a Szacsvay Imre Általános Iskola aligazgatónője azt mondta: csütörtök délben hazaküldték a diákokat, pénteken pedig egyáltalán nem volt tanítás, amiről természetesen értesítették a megyei tanfelügyelőséget. Azóta elvégezték a szükséges javításokat, a fűtés így helyreállt, ezért hétfőn már minden rendben volt és a megszokott rend szerint zajlott a tanítás. Szabó Zsuzsanna, a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium igazgatónője azt közölte honlapunkkal: az utóbbi napokban folyamatos volt az oktatás, mivel nem voltak fűtésgondjaik, kivéve azt az időszakot, amikor a fél városban nem működött a hőszolgáltatás az ismert okok miatt.

Tóth Márta, az Ady Endre Középiskola igazgatónője érdeklődésünkre azt válaszolta: a tanítást ugyan nem függesztették fel, de mivel a termek zömében elég hideg van, ezekben a napokban rövidítettek az órákon és a szüneteken, s megpróbálják így átvészelni ezt az időszakot.

A Bihar Megyei Prefektúra közleménye szerint február 13-15. között zárva tart a székelyhídi napközi, mivel a vezetékekben megfagyott a víz. Ugyanakkor hétfőn és kedden a várasfenesi és a körösjánosfalvi általános iskolában szünetel az oktatás a fűtésrendszer meghibásodása miatt, február 13-15. között pedig a pósalaki óvodában függesztették fel a foglalkozásokat, mivel defektes a vízvezetékcső és a mosdó.

 

Ciucur Losonczi Antonius



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .