Fürdőzés a munka ünnepén

Fürdőzés a munka ünnepén
A legújabb tervek szerint március 31-e a nagyváradi akvapark kivitelezési határideje, majd az áprilisi beüzemelés után május 1-jén megnyílhat a nagyközönség számára a létesítmény.

Végéhez közeledik a nagyváradi akvapark felépítése, a létesítmény kivitelezésének minden szegmensén látványos előrehaladás tapasztalható. A részletekről Sava Annamária, az Európai Unió anyagai támogatásával megvalósuló beruházás városházi projektmenedzsere tájékoztatta lapunkat, elmondva, hogy jelenleg intenzív munka folyik a főépület belső részén, ahol lényegében a végső simításokat végzik. Munkálatok folynak a jacuzziknál, illetve a különböző szerelési munkálatok zajlanak. A létesítményben lévő, két külön építményben helyet kapó vendéglők építését a közeljövőben folytatják majd, mert – mint Sava Annamára elmondta – ezek eddig sem képeztek prioritást, ugyanis profitcélra használt infrastrukturális beruházásokra nem ad vissza nem térítendő támogatást az EU, így ezeknek a vendéglőknek az építését is saját költségeiből fedezi a város. Ezzel szemben prioritást élvez az ugrómedence építésének a befejezése, valamint a hullámmedence külső részének a befejezése. A hullámmedence technikai egységét északról egy műtó fogja részben elfedni, ennek a műtónak az építése van hátra. Egyébiránt az akvapark külterületének kialakítása nagymértékben elkészült, a belső utak kilencven százalékát már kiépítették, már csak az ugrómedencék közötti sétányt és a hullámmedencénél lévő sétányt kell kiépíteni. Hátra van még a fűmagok elvetése, a fák elültetése, a kerítés megépítése, valamint meg kell építeni az olimpiai medence mozgatható tribünjét, illetve a különböző felszereléseket, berendezéseket kell még beszerelni a főépületbe és a kisebb épületekbe is. Végezetül pedig a Sebes-Körös mellett egy betonplatformot kell még építeni, ahol ideiglenes vendéglátóipari egységet lehet majd felállítani.

Nagyobb parkoló

Jelenleg gőzerővel dolgoznak a parkolónál, ami az eredeti tervhez képest nagyobb lesz. A módosított terv értelmében a Piatra Craiului, a Codrilor, a Strandului és az Olteniei utcák kereszteződésében építenek egy körforgalmat úgy, hog lebontják a most még ott álló vasúti őrházat, és a Codrilor utcának a körforgalomba futó részét észak felé csúsztatják, aminek köszönhetően nagyobb terület áll majd rendelkezésre parkolóhelyek kialakítására. A körforgalomból nyílik majd a bejárat az akvaparkba, az olimpiai medencéhez és a fedett uszodához, és innen lehet felhajtani a gyorsforgalmi útra is. Az akvaparkot építő KÉSZ cég a létesítményhez tartozó parkolót építi, míg az olimpiai medencéhez tartózó részt egy másik vállalat építi majd meg. A tervmódosítás nyomán mintegy 10-15 százalékkal nő a parkolóhelyek száma ott. Ugyanakkor egy bicikliutat is építenek, és buszmegállót is az akvapark elé költöztetik.

Éljen május elseje!

Az akvapark megépítésének új kivitelezési határideje 2016. március 31., mondta Sava Annamária, hozzátéve, hogy ezután az időpont után, áprilisban kezdődik meg a létesítmény beüzemelése, és az elképzelések szerint az akvapark május elsején megnyílik a közönség számára. Sava Annamária tudatta, hogy az uniós források 97 százalékát sikerült lehívni erre a beruházásra, a fennmaradó munkálatokat az amúgy is városi költségvetésből finanszírozandó forrásokból fedezik. A fennmaradó munkálatok értéke mintegy kétmillió lej.

Pap István

Címkék: ,


0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter