Fudokan vb-n jártak a váradiak

A világbajnokságon érmet szerző nagyváradi karatékák edzőikkel
A világbajnokságon érmet szerző nagyváradi karatékák edzőikkel
Az idei esztendő utolsó és egybenj legfontosabb hagyományos karate rendezvénye a szerb fővárosban, Belgrádban zajlott az elmúlt hét végén. A román válogatott igen jól szerepelt.

 A világbajnokságon érmet szerző nagyváradi karatékák edzőikkel

 

Belgrád volt a házigazdája a negyedik alkalommal rendezett ifjúsági, utánpótláskorú és felnőtt hagyományos karate Fudokan Shotokan világbajnokságnak. Ugyanakor rendezték a gyerekek részére kiírt Világkupát is, amelyen huszonöt ország 850 versenyzője vett részt. A rendezvenyen a román válogatott tagjaiként minden korosztályban indultak váradi versenyzők is. A házigazdák sajnos nem dicsekedhettek jó szervezéssel, sokat késtek a szállítással, gondok voltak a közlekedéssel, s azok mind a műsor hosszú eltolódásaihoz vezettek. Mindezek ellenére a román válogatott csapat tagjai huszonöt arany-, tizennégy ezüst- és huszonhat bronzérmet szereztek, így Románia a nemzetek között az első helyen végzett! A váradi küldöttség szintén nagyszerűen küzdött, s tagjai az alábbi eredményekkel büszkélkedhetnek, gyerekek Világkupája: aranyérmet szerzett Andrei Luca kumite egyéniben és férfi ENBU-ban. Ezüstérmes volt Kálmán Szabolcs kata egyéniben, bronzérmet Ionuţ Tăutan, Andrei Moga, Darius Luca és Kálmán Szabolcs kumite egyéniben nyert, valamint szintén harmadik lett a Király Márk, Kálmán Szabolcs duó kumite csapatban.

 

Fudokan stílusban

 

Hosszú évek óta a hagyományos karatékát űzők táborának shotokan fudokan élvonalába tartoznak a váradi sportolók és most, a belgrádi megmérettetéseken is „kitettek” magukért. Világbajnoki címet és aranyérmet Ionel Basilio Bara (fuku go és kumite egyéni versengés) szerzett, míg Bernáth Csaba zilahi és kolozsvári csapattársaival (Călin Marincaş és Alin Mărginean) kata csapatban lett világbajnok. Ezüstérmesek: Alexandra Baba (kadétkorú női fuku go), Bernáth Csaba (Călin Marincaş, Oliver Dobra, Marius Adascăliţei) felnőtt kumite csapat. Bronzérmesek: Basilio Ionel Bara (Balaiasă-Jászvásár, Iliescu-Bukarest, Lixandru-Slatina) alkotta kadét kumitecsapat, Raul Tudorică, utánpótláskorú férfi fuku go. Mindannyian a Nagyváradi UAMT Agora Sportklub versenyzői (edző: Vancea Pál, oktató: Melania Câmpan).

– Kiváló, többségében várt eredményekkel büszkélkedhetnek a váradi karatékák – mondta hazaérkezésüket követően Vancea Pál. – Andrei Luca csillogott például, ő nagyon készült arra, hogy világversenyen is bemutathassa tehetségét és tudását. Ugyanekkor többet vártam én és a hazai szakemberek is Raul Tudoricătól, aki jóval többet tud egy „bronzéremnél.”