FRISSÍTVE – Iohannis: az ukrán tanügyi törvény elfogadása miatt lemondtam ukrajnai látogatásomat

FRISSÍTVE – Iohannis: az ukrán tanügyi törvény elfogadása miatt lemondtam ukrajnai látogatásomat
Florentina Peia, az AGERPRES különtudósítója jelenti: Klaus Iohannis államfő csütörtökön közölte, hogy lemondta az októberre tervezett ukrajnai látogatását az új ukrán oktatási törvény elfogadása miatt.

Az elnök úgy véli, hogy a szóban forgó jogszabály ellentmond a kölcsönös jóakarat elveinek és durván korlátozza a kisebbségek anyanyelvi oktatáshoz való jogát.

“Következésképpen, amikor tudomást szereztem erről a törvényről, lemondtam az Ukrajnába tervezett látogatásomat, és lemondtam a parlament elnökének fogadását is, aki szeptember végére jelentkezett be hozzám’ – jelentette ki Iohannis, hozzátéve, hogy egy elnöki látogatás lemondása ‘nagyon erős diplomáciai jelzés’.

A román államfő felidézte, hogy az októberre tervezett ukrajnai látogatását ‘több lépésben’ készítették elő a Porosenko elnökkel folytatott találkozói során. ‘Az utolsó megbeszélés Brüsszelben volt a NATO-csúcson. Nagyon-nagyon kellemetlen meglepetés volt számomra, hogy Ukrajna parlamentje – anélkül, hogy partnereit értesítette volna, hisz mi Ukrajna partnerei vagyunk – elfogadott egy törvényt, amely álláspontunk szerint ellentmond a kölcsönös jóakarat elveinek. Gyakorlatilag ha ez a törvény hatályba lép, akkor durván korlátozni fogja a kisebbségek anyanyelvi oktatáshoz való jogát. Nekünk ez fáj. Nagyon sok román él Ukrajnában’ – fejtette ki az elnök.

Iohannis azt is elmondta, hogy októberre tervezett látogatása alatt Bukovinába terveztek látogatni az ukrán elnökkel, abba a régióba, ahol nagyszámú román kisebbség él.

A román államfő arról is tájékoztatott, hogy az ENSZ közgyűlése alkalmával találkozott Porosenko ukrán elnökkel, és közölte vele a látogatás lemondását.

“Természetesen köszöntöttük egymást, és röviden közöltem vele ezeket a dolgokat. Egyenesen megmondtam, hogy nem tehetek látogatást mindaddig, amíg nincs előrelépés az oktatási törvénnyel kapcsolatban, és hogy nagyon kellemetlen meglepetés számomra ez a fejlemény, főleg, hogy máskor – legalábbis velem szemben – nagyon nyitottnak mutatkozott az Ukrajnában élő románok kérdésével kapcsolatban. Tehát diplomáciai úton és egyenesen Porosenko elnökkel is közöltem véleményemet. Ő meglehetősen elgondolkodva ment tovább. Remélem, hogy sikerül olyan megoldást találnunk, amely a jövőben lehetővé teszi az ukrajnai románok számára, hogy románul folytathassák tanulmányaikat’ – nyilatkozta Iohannis.

www.agerpres.ro