Gyenes Mani és Frans Verhoeven egykor csapattársak voltak
Maninak valójában nem volt tétje ennek a versenynek, ugyanis nem vett részt idén a bajnokságban, viszont leckét adott az egész mezőnynek. Még egykori csapattársát, a Sherco gyári csapatát erősítő holland klasszist, Frans Verhoevent is maga mögé utasította. „Már az első kör végén beértem, de csak a második végén tudtam megelőzni. Éreztem, hogy jobb a tempóm, gyorsabb vagyok nála. Több mint öt percet vertem rá, és ennek örülök a legjobban, hogy ilyen simán verni tudtam Verhoevent” – magyarázta Románia legjobb terepmotorosa.
A futam egyébként köves pályán, hidegben, esős, ködös időben zajlott.