Francia filmművészet értékei

Francia filmművészet értékei
Október 31.- november 9. közötti időszakban Románia több városában, (Bukarest, Kolozsvár, Constanţa, Jászvásár, Temesvár) zajlott a 18. Francia Filmfesztivál, a Francia Intézet szervezésében.

E hónap végén hasonló rendezvényre kerül sor Marosvásárhelyen és Buzău-ban is. Ajánlata a maga nemében páratlan, mert olyan filmeket tekinthetnek meg a filmrajongók, melyek nem nagyon kerültek nyilvános vetítésre a hazai mozikban. A bemutatásra kerülő filmek elismerést nyertek a különböző nemzetközi filmfesztiválokon, díjazott alkotások.
Az utóbbi évek francia filmvilágának legjobb alkotásait láthatják, másrészt az ’ 50-es, ’60-as évek filmjeiből is kaphatnak a nézők ízelítőt. A burleszkfilmek sajátos felvonultatása a francia filmművészet legszebb gyémántjait sorakozatja fel, bemutatva a francia burleszk sajátos világát.
Kolozsváron, november 6-9. közötti időszakban, a Győzelem filmszínházban mutatták be a filmeket. A fesztivál megnyitóján jelen volt Thomas Salvador (alpinista, akrobata, filmrendező, showman). Jean Philippe Tessé-val, a Cahiers du Cinema folyóirat főszerkesztő-helyettesével találkozott az érdeklődő közönség a Mátyás –házban.

Versenyfilmek

Benoît Bavouset, a Francia Kulturális Intézet igazgatója a filmfesztivál megnyitóján elmondta, hogy az idei fesztiválon a Versenyfilmek szekciójában 8 filmet mutatnak be.
Thomas Salvador Vincent című filmjével nyílt meg a fesztivál. A filmvetítésen jelen volt maga a rendező is, aki egyben a film főszereplője is. A közönségtalálkozó során beszélt a filmötlet keletkezéséről, a filmforgatásáról, a film üzenetéről. A film főszereplője Vincent, aki különleges erővel rendelkezik. Mihelyt keze vízzel kerül kapcsolatban, óriási erőre tesz szert. A rendező nem tekinti szuperhősnek, inkább olyan egyénnek, aki alkalmazkodni akar a mindennapokhoz. Titokban tartja, milyen képességgel rendelkezik. Egyetlen személynek mondja el, Lucie-nek, akit megszeretett.

Burleszkfilmek

A burleszkfilmek a francia közönség kedvencei. Bár az évtizedek során sok értékes film keletkezett, de ezeket mintha elfeledték volna. Max Linder, Bruno Dumont, Jacques Tati, Pierre Étaix alkotásaiból láthatunk filmcsemegét a burleszkfilmek szekcióján.
Pierre Étaix a múlt század ’60-as éveiben mutatkozott be, mint filmrendező. 10 év alatt 5 nagyfilmet és 3 rövidfilmet rendezett. 20 évig nem vetítették filmjeit, jogi okokból. 2010-ben a filmjeit a Studio 37, a Technicolor Alapítvány és a Gan Groupama Alapítvány restaurálta. Romániában mutatják be a Francia Filmfesztiválon Pierre Étaix filmjeit.
Az Udvarló című film (1962) főszereplője a fiatal párizsi kutató, aki hirtelen hozott döntés alapján lemond a nagy szenvedélyéről, a kutatásról, és a szülei tanácsára feleséget keres. Főszerepben: Pierre Étaix, France Arnell, Laurence Ligneres, Karin Vesely.
Az 1969-ben rendezett Nagy szerelem című filmjében Nicole Calfan Agnest, a kedves fiatal titkárnőt alakítja, aki romantikus érzelmeket ébreszt a középkorú főnökében. Főbb szerepekben: Pierre Étaix, Annie Fratellini, Nicole Calfan.
1964-ben készült Yoyo című film rendezője és forgatókönyvírója is. Egy tönkrement milliárdosról szól a történet, aki egy szenvedélyes, lovaglást kedvelő nővel utazik. A bohóc szerepben megjelenő fiuk segíteni akar, hogy a hajdani dicsőséget visszaszerezzék.
Az 1961-ben rendezett Rupture című filmje egy fiatal- emberről szól, aki barátnőjétől levelet kap, melyben közli, hogy megszakítják kapcsolatukat. Főszerepben: Pierre Étaix, Anne- Marie Royer, Anny Nelsen.
A filmjeinek férfi főszereplője ő maga, Pierre Étaix, a rendező. Kolozsváron hét, Pierre Étaix rendezésében készült filmet láthatott a nagyérdemű.
Jacques Tati rendezésében látható a Playtime című film. Az 1967-ben készült francia –olasz vígjátéknak nincs egységes cselekvésvezetése. Két amerikai származású turista elhatározza, hogy utazása során naponta látogatást tesz egy-egy fővárosban. Mikor Orlyba érkeznek, észreveszik, hogy a repülőtér hasonló az eddig látottakkal.
A film forgatásához egy teljes modern városrészt építettek-üvegtoronnyal, étteremmel, utcákkal, kereszteződésekkel. A film készítése kilenc évig tartott. Nem hozta meg a remélt sikert, ami fedezte volna költségeket. Szinte egész vagyona ráment a filmre. Főszerepben: Jacques Tati, Barbara Dennek, Jacqueline Lecome.
Panoráma filmszekció
A filmkritikusok által véleményezett legjobb filmeket mutatják be, amelyek az utóbbi években készültek.
Alain Resnais rendezője a Szeretni, inni és énekelni- című filmnek. A film megkapta a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Alfred- Bauer díjat, és az Arany Medve jelölést. 2014-ben, a 91 éves rendező nyerte a FIPRESCI- díjat.
Alain Resnais nemzetközi hírnevű, a filmvilág jelentős egyénisége, számtalan díjat kapott.
2014. március 1.-én halt meg.
Michel Gondry rendezésében készült A napok habja című film (2013), mely egy fiatal pár küzdelmét mutatja be. Colin és Chloé ideális házasságban élnek. Azonban az idillikus állapotot hirtelen megszakítja Chloé betegsége. Segíteni tud ebben a harcban Colin? Főszerepben: Romain Duris, Audrey Tautou, Gad Elmaleh.
Louis de Funésre emlékezve
Aki több mint 130 filmben szerepelt, mégis a színpad volt a nagy szerelme. Ami nem akadályozta meg azt, hogy a filmvilágában is maradandót alkosson, oly annyira, hogy napjainkban is, bizonyítani tudja örök érvényű mondanivalóját. A filmek szerelmesei is elfogadják, szeretik a csetlő- botló kisembert, aki emberi értéket tud felmutatni, mindenik filmjében.
A közönség megtekintheti az „Egy kis kiruccanás” című, Gérard Oury rendezésében, 1966-ban készült francia- angol vígjátékot. A II. világháború idején, 1942-ben, egy angol nehézbombázót a német légelhárítás lelő Párizs felett. A legénysége ejtőernyővel menekül. A megszállott városban üldözik őket. Hogyan juthatnak a britek a szabad zónába?
Főszerepben: Bourvil, Louis de Funés, Claudio Brook.
1968-ban készült Az ügyefogyott című francia- olasz vígjáték, Gérard Oury rendezésében. Antoine Maréchal párizsi bolttulajdonos olaszországi nyaralásra indul. Azonban már az utazás kezdetén autóbalesetet szenved, melynek okozója a gazdag Leopold Saroyan igazgató. Kártérítés fedezésére nagylelkű ajánlatot tesz.
Mi az ajánlat ára?
Főszerepben: Louis de Funés, Venantino Venantini, Bourvil, Jacques Ferriére.
A filmes világ Louis de Funés születésének 100. évfordulójára (Courbevoie, 1914. július 31.- Nantes, 1983. január 27.) nagy tisztelettel és elismeréssel emlékezik.
A francia humor ma is tud hatni, elfelejtvén azt a tényt, hogy könnyebb megríkatni az embereket, mint megnevettetni.
A franciák, de a világ is tudja, a nevettetés nagymesterének, művésznevén Louis de Funés-nek, ez soha nem okozott nehézséget.

Csomafáy Ferenc