Francia elnökválasztás – Obama felhívta, Villepin volt francia kormányfő támogatásáról biztosította Macront

Emmanuel Macron
Emmanuel Macron
Három nappal a francia elnökválasztás első fordulója előtt Barack Obama volt amerikai elnök csütörtökön telefonon egyeztetett a favoritnak számító, függetlenként induló Emmanuel Macronnal, a szocialista kormányzat volt gazdasági miniszterével “az elnökválasztás jelentőségéről” – közölte Obama szóvivője.

Kevin Lewis jelezte ugyanakkor, a hívás nem azt jelenti, hogy Obama hivatalosan Macront támogatja az első fordulóban.
A 39 éves francia centrista politikus – kampánystábja szerint – “szívélyesen megköszönte Barack Obamának a baráti hívást”. Azt is tudatták, hogy a beszélgetés témája elsősorban “Európa jövője és azok a progresszívek értékek voltak, amelyekhez mindketten ragaszkodnak”.
A január 20-i távozása óta keveset mutatkozó volt amerikai elnök – szóvivője szerint – örömmel hallgatta meg Emmanuel Macron “beszámolóját a kampányról és a jelentős franciaországi elnökválasztásról”. Kevin Lewis kiemelte, hogy a volt demokrata elnök mekkora jelentőséget tulajdonít Franciaországnak mint “az Egyesült Államok közeli szövetségesének”, valamint “a progresszív értékek védelmében Európában és a világban betöltött szerepe okán”.
A szóvivő azt is leszögezte, hogy Obama a vasárnapi első forduló előtt egyik jelöltet sem támogatja hivatalosan.
Macron stábja az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy a két politikus hetek óta kapcsolatban áll egymással, s a hívást csütörtökön Barack Obama kezdeményezte.
Ezzel egy időben Dominique de Villepin volt jobboldali francia miniszterelnök (2005-2007) egy lapinterjúban bejelentette, hogy Emmanuel Macront támogatja az elnökválasztáson.
“Végre van egy új irány, amelyet Emmanuel Macron akar megnyitni, az összefogásé a veszekedés szellemével szemben” – mondta a volt kormányfő a Le Parisien című fővárosi napilap pénteki számában megjelenő interjúban, amelyből a hírügynökségek közöltek részleteket csütörtök este.
Villepin és Macron között már hetek óta megkezdődött a közeledés.
“Baráti a viszonyunk, és a nagy nemzetközi kérdésekről szoktunk eszmét cserélni. Nagyon nyitott, eltökélt, és az állam elengedhetetlen szerepét érzi” – hangsúlyozta a visszavonult jobboldali politikus, aki szerint a jelenleg folyamatban lévő francia politikai átrendeződésben sok politikai barátjával nem találják a helyüket a saját politikai családjukban, azaz a jobbközép Köztársaságiak pártjában. Dominique de Villepin előtt több olyan jobboldali politikus is csatlakozott a magát a jobb- és a baloldal felett állónak nevező Emmanuel Macron mozgalmához, akik Jacques Chirac jobboldali államfő (1995-2007) idején voltak miniszterek.

(MTI)