Főügyész: nem találták még meg a pénteki tüntetésen a csendőrnőtől ellopott fegyvert

Főügyész: nem találták még meg a pénteki tüntetésen a csendőrnőtől ellopott fegyvert
Nem találták még meg a pénteki, bukaresti tüntetésen megvert csendőrnőtől ellopott fegyvert – nyilatkozta hétfő reggel az erőszakba torkollt demonstráció ügyében vizsgálódó katonai ügyészség főügyésze.

“Tudomásom szerint még nem találták meg a csendőrnő fegyverét. Ebben az ügyben a fővárosi ügyészségen dolgozó kollégák folytatják a nyomozást” – mondta az újságíróknak Ionel Corbu.

A főügyész szerint eddig hozzávetőlegesen 30 olyan személy tett feljelentést a kerületi rendőrségeken, akik sérüléseket szenvedtek a csendőrség közbelépései nyomán. Ezeket a feljelentéseket a katonai ügyészség begyűjti, majd kihallgatják az érintetteket.

Corbu ugyanakkor bejelentette, az in rem eljárás során azt is megvizsgálják, hogy a csendőrök miért hagyták “elszigetelődni” két kollégájukat, akiket így körbevett és brutálisan megvert néhány tüntető.

“Eredetileg visszaélésszerű magatartás és hivatali visszaélés gyanújával indult a nyomozás, de kiterjesztjük szolgálati mulasztásra is, mivel a két csendőrt kollégáik hagyták elszigetelődni” – fogalmazott a főügyész, hozzátéve, hogy kikérték a csendőri közbelépés megszervezésével kapcsolatos dokumentumokat.

Corbu rámutatott, azokat a csendőröket is ki fogják hallgatni, akik ütlegelték a tüntetőket, amennyiben felmerül a gyanú, hogy nem hivatali kötelezettségeiknek megfelelően jártak el.

www.agerpres.ro