Fotómúzeum nyílt a várban

Fotómúzeum nyílt a várban
Hétfő este hármas ünnepség helyszíne volt a nagyváradi vár: a városi múzeum részlegeként fotográfiai közgyűjteményt avattak, és egyéni kiállítása nyílt a 65 éves Tóth István fotóművésznek.

Ritkán vonz annyi érdeklődőt egy kulturális esemény, mint a városi és vármúzeum részlegeként hétfőn este felavatott, a nagyváradi fotográfia történetét ismertető közgyűjtemény felavatása. A „tettes” a 65-ik születésnapját egy egyéni kiállítással (A képek meséje) is megünneplő Tóth István fotóművész, az Euro Foto Art Egyesület és a Tavirózsa Fotóklub elnöke volt, aki 2000 szakkönyvet és körülbelül 10 ezer euró értékű, 500 darab kiállítási tárgyat adományozott e nemes célra. Az anyag zömét tehát a közismert fotóművész egyéni kollekciója képezi, melyet több mint négy évtized alatt gyűjtött össze, és melynek túlnyomó része időközben már teljesen eltűnt a közhasználatból, kiment a divatból. Ugyanakkor nagyra becsülendő, hogy Várad első fotográfusának, Mezey Lajosnak (1820-1860) budapesti és debreceni leszármazottjai, Mezey András és Kiss Anna öt éves letétbe ajánlottak fel több mint 40 darab, az alkotó több mint másfél évtizedes munkássága alatt készített fotográfiát és kéziratokat. Az ő példájukat követte Arany Adalbert váradi műpártoló is, aki hozzájuk hasonlóan rendelkezésre bocsátotta Arany Rozália (született Gyenge), Nagyvárad első női fotósának értékes dokumentumait. Ebből adódóan tehát ezen múzeumi részleg tulajdonképpen Románia egyetlen olyan gyűjteménye, mely bemutatja a váradi fényképészet fejlődését az első dagerrotípia megjelenésétől a digitális korszakig, illetve szintén országos premiernek számít a világ minden tájáról kapott kortárs fotóművészeti kollekció is, mely szintén itt kapott helyet.

Köszöntések

A Fejedelmi Palota egyik első emeleti termében megjelent ünneplőket dr. Dumitru Sim, a városi múzeum koordinátora köszöntötte. Úgy vélte: egy újabb lépést tettek annak érdekében, hogy intézményes keretek közt legyen bemutatva Várad múltja. Háláját fejezte ki ezért Tóth Istvánnak, akinek egy oklevelet nyújtott át. Dr. Ramona Novicov műkritikus fiatalembernek nevezte az ünnepeltet, mert szerinte a valami iránti szenvedélynek fiatalító hatása van. Hangsúlyozta: több mint 40 éve magasan tartja a fotóművészet zászlaját, és nem csupán kiváló műgyűjtő és a tanítvány útját egyengető tanár, hanem elsősorban művészember, a szó legnemesebb értelmében. Tóth István példaértékű munkáját, életét és tevékenységét méltatta Biró Rozália RMDSZ-es szenátor is, Szűcs László főszerkesztő pedig intézményembernek nevezte őt, olyan alkotónak, aki közösségteremtő, kultúraszervező és kapcsolatépítő munkája miatt is dicséretet érdemel.

A rendezvényen közreműködött Thurzó Sándor József brácsa- és Lucian Maliţa hegedűművész, és reneszánsz zenével a Chelu-család.

A Mezey-család

Az említett Mezey-család a 18. század végén vált ismertté Váradon. Mezey Lajos jómódú vendéglősként a mai Fekete Sas palota helyén álló épületben bérelt helyiséget, a testvére, Lajos pedig nem csupán Várad első fotográfusának tekinthető, hanem festőként is elismert, a Barátok templomban is látható tevékenységének nyoma. Az ifjabbik Mihály tűzoltóparancsnokként jeleskedett, megszervezve az önkéntes tűzoltóságot, a legifjabb Mihály pedig királyi közjegyző és tűzoltóparancsnok is volt, jó kapcsolatot ápolt Széchenyi Ödönnel. A város a saját költségén temettette el, sajnos a hatalmas síremlék már nincs meg a Rulikowszki temetőben. Egy Mezey-rokon 1918-1920 között városi rendőrparancsnok volt, és az 1980-as években hunyt el az utolsó váradi Mezey-leszármazott.

Ciucur Losonczi Antonius



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter