Forró László választása – válaszféle a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) újonnan választott főjegyzőjének

Forró László választása – válaszféle a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) újonnan választott főjegyzőjének
Főjegyzővé választása alkalmából adott interjút Forró László, a KREK eddigi előadótanácsosa, nem mellékesen még az RMDSZ Bihar megyei önkormányzati képviselője. A főjegyző – többek között – püspöksége „a magyar pártokkal szembeni egyenlő távolság elvéről” is beszél, sajátosan emlékezve történésekre és a nemzeti táborban igencsak megrökönyödést keltő politikai szerepvállalását próbálja megmagyarázni.

Érezhetően felmentést keres egykori döntésére, illetve annak felelősségét szeretné áthárítani. A közvetlen felelőst politikai pálfordulásáért nem saját lelkiismerete környékén, hanem az Erdélyi Magyar Néppárt köreiben és konkrétan szerény személyemben véli megtalálni. Lelkiismeretével folytatott vitában nem kívánok neki segíteni, de az igaz és a hamis harcában mindig érdemes az igazság pártján megszólalni.
Forró László ambícióitól soha nem állt távol a politikai szerepvállalás, már Tőkés püspök oldalán, annak bátorító beleegyezésével többször vállalt aktív – bár inkább háttérmunkás – politikai feladatokat. A közvetlen szerep- és felelősségvállalást azonban, bár többször felmerült ennek lehetősége, mindig visszautasította. Azt gondoltam, egyházi feladatköréből eredő erkölcsi megfontolásból teszi ezt és sajnálattal vettem tudomásul, ugyanis az autonómiamozgalom egyik vezetőjeként folyamatosan azon dolgoztam, hogy az ügyet arcukkal és közéleti tisztségük tekintélyével a nyilvánosság előtt is vállaló személyiségek közül minél többet megnyerjek. Forró László mind rátermettsége, mind tisztsége okán alkalmasnak tűnt erre.
Annál nagyobb volt a megrökönyödés, amikor a KREK Tőkés László utáni korszakának nagy paradigmaváltása közepette Forró László, a „pártokkal szembeni egyenlő távolság” elvét követve – vékony mentségére szolgáljon, új püspökének rábólintásával – elfogadta az RMDSZ által felkínált megyei tanácsosi mandátumot. Attól a Kiss Sándor, Szabó Ödön és Bíró Rozália nevével fémjelzett RMDSZ-vezetőségtől, amelynek kétes módszerei és szándékai ellen Tőkés László oldalán – legalábbis akkor úgy tűnt – teljes meggyőződéssel harcolt. A Néppárt ajánlata az RMDSZ-ével szemben nem is lehetett „versenyképes”: sem jól fizető tisztséget, sem hatalommal járó előnyöket nem tudtunk ígérni, csak a megfeszített munka lehetőségét és az elvégzése utáni nyugodt lelkiismeretet. Ez utóbbi ajánlatot viszont többször is megtettük. Magam is személyesen, Bihar megyei társaim is. Forró László az előbbi lehetőséget választotta. Lelke rajta.

Az egyház „pártokhoz mért egyenlő távolságáról”

Személyes meggyőződésem, hogy a magyar történelmi egyházaknak az erdélyi magyar közösség politikai érdekvédelmét felvállaló pártokkal nem értéksemleges – egyenlően távolságtartó – viszonyt kell ápolniuk, amely abban merül ki, hogy az egyházi vezetők által megnevezett emberek kerülnek politikai tisztségbe. A közösségmegtartó egyház és a közösségi érdekvédelmet felvállaló politika viszonyának ennél sokkal összetettebbnek kell lennie. A magyar történelmi egyházaknak elegendő kihívás a politika moralitására és értékelvűségére ügyelni, mintsem a pártok szervezési vagy káderpolitikai feladatait átvállalni. Főtiszteletű Csűry István püspök úrral évekkel ezelőtt a nyilvánosság előtt folytatott eszmecserénk lényege ez volt, nem pedig a jelenlegi püspökhelyettes által elnagyolt, leegyszerűsítő és ezért mind tartalmában, mind formájában igaztalan forgatókönyv. A politikusnak az a dolga, hogy tisztelettel és figyelemmel hallgassa meg az egyház elöljáróinak álláspontját, majd meggyőződése és legjobb tudása szerint építse be azt politikai döntéseibe. A Néppárt ilyen természetes partneri viszonyt szeretne ápolni a közösségmegtartó egyház képviselőivel és természetesen megköszöni, sőt, igényli a munkájára vonatkozó – elismerő vagy kritikai – visszajelzéseket, legyenek azok akár személyre szólóak is.
Végezetül, Forró László főjegyző úr megválasztásához gratulálok, kívánok erőt és hitet felelős munkájához. Ígérem, közérdekű ügyekben megfogalmazott véleményét mindig a legnagyobb figyelemmel és alázattal hallgatom.

Toró T. Tibor



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter