„Forradalmi” előadással készülnek szerdára

A néptáncosok mögött zenészbarátaik, a „forradalmi hangzás” szolgáltatói
A néptáncosok mögött zenészbarátaik, a „forradalmi hangzás” szolgáltatói
Érsemjéni és érmihályfalvi előadók szolgálnak ünnepi műsorral március 14-én, szerdán 19 órától a nagyváradi Szigligeti Színház nagytermében. A Zúg március… című, több szempontból is rendhagyó produkció főpróbáján jártunk szombaton délután Érsemjénben.

„Ne késsetek harangok / siessetek csatába, / Isten tornyából szálljatok / a szegény föld sarába…” A Kormorán együttes Harangok dala című szerzeményének akkordjai dübörögtek ki az érsemjéni Fráter Lóránd Művelődési Házból, amikor szombaton délután oda érkeztünk, jelezve: teljében a próba. Bent a helyi Ezüstperje néptánccsoport, az érmihályfalvi Playtime együttes (Szilágyi Nikolett – ének, Kiss Ákos – gitár, ének, Kiss Gergő – gitár, Czirják Roland – basszusgitár, Balogh Levente – dob), továbbá zenész barátaik, Koczkás Zsolt (billentyűk), ifj. Lupsa János (hegedű), Molnár Árpád Zoltán (Debrecen, hegedű) készültek az előadásra. A színpad előtt a néptánccsoport vezetői, a produkciót jegyző Sütő Szabolcs és felesége, Judit még egy-egy instrukcióval igazították a lépéseket, mozdulatokat, finomhangolták az összképet. Pördült a szoknya, dobbant a csizma, miközben a látványhoz hagyományosan odaillő hegedűszó mellett fémesen robban a térbe a gitár, dübörög a dob. „Nevezzük a produkciót népi rockballadának”, fogalmazott Sütő Szabolcs, amikor az előadás stílusának meghatározására kértem. Kérdésünkre hozzátette: egy ilyen műsor elkészítésének ötlete már évekkel korábban megfogalmazódott, hiszen a néptánccsoport minden jelentős semjéni közösségi eseményre programmal készül. Az alapötlet az volt, hogy használják fel Szendrei Júlia naplóját a „48-as szabadságharc bemutatásához. Akkor még a – fogalmazzunk így – hagyományos néptáncelőadás formáját választották.

Meghívás tavalyról

Tavaly már gondoltak egy merészet, és a forradalmi események bemutatásába a rockzenét is bevonták, mert, mint a csoportvezető kifejtette, nagyon illett ehhez az általuk igen kedvelt Kormorán-zene. A közreműködésre barátaikat, a Playtime együttest és fentebb felsorolt zenészbarátaikat kérték meg, akik szívvel-lélekkel vetették magukat a munkába. A siker nem is maradt el, bár előzőleg voltak olyan hangok, hogy kizárt dolog a néptánc és a rockzene párosítása. A tavalyi bemutatót látta Szabó Ödön, az RMDSZ megyei ügyvezetője, aki már akkor meghívta az előadókat az idei ünnepségre, a váradi színházba. A lehetőségre azzal válaszolnak, hogy egy részben új, részben nem új produkcióval álltak elő: az említett két előadásból egyet „gyúrtak”, mely mintegy 60 percben bemutatja egyrészt a forradalmat Petőfi szemszögéből, másrészt Szendrei Júlia gyötrődésén keresztül. Sütő Szabolcs sietett leszögezni: a 14 éves Ezüstperje néptánccsoport soha nem akart és ez után sem akar letérni a néptánchagyományok útjáról, valójában ezúttal sem teszik, hiszen most is minden mozdulatuk néptánc, csak rockfeldolgozásokra. Az érsemjéniek vasárnap délben, a maguk megemlékezésének keretében már megnézhették, aki szeretné még látni, milyen egy „népi rockballada” 24 táncossal, két hegedűvel, három gitárral, billentyűs hangszerrel, dobbal és 2 énekhanggal, az nézze meg a Zúg március… című előadást szerdán este a váradi színházban.

Rencz Csaba