Fordulat a piac-botrányban: félnek

Fordulat a piac-botrányban: félnek
Kifulladóban van a Rogériuszon a forradalmi hangulat. Pedig most először magukat az érintetteket, vagyis az árusokat is hívták az ő ügyeikről szóló ülésre. De nem mentek el, mert félnek. Igaz, a két fő hivatalosság sem ment el – ők a háttérben próbálkoznak.

Váratlan fordulatok sora az úgymond üzleti központtá átépített rogériuszi piaccal kapcsolatos botrányban: miközben üléseztek ezzel kapcsolatban egyesek, maguk az árusok nem mertek odamenni – viszont a bizottság és az elárusítók egyszerre való megkerülésével próbálja rendezni az egészet a polgármester és a piacokért is felelős hivatal első embere.
Kedden délután ugyanis az alakuló ülését nem számítva már másodszor ült össze a prefektúrán az a bizottság, amely a megyefőnökség felügyelete alatt működik, és amelynek feladata az lenne, hogy megoldja a feszültséget az átépített rogériuszi piac árusainak körében – de csak most először kaptak meghívást az ülésre maguknak az árusoknak a képviselői. Azonban végül nem voltak ott az elárusítók reprezentánsai. Ahogy most sem ment el a másik oldalról a piacokért is felelős hivatal, az ADP vezetője, Liviu Andrica sem. A gyűlésen kérdésemre azt a tájékoztatást adta a bizottság életre hívója, Adrian Simon, a Pro Democraţia Szövetség civil szervezet nagyváradi klubjának vezetője, hogy egyrészt „ez a testület szétesni látszik, teljesen kiesett a kezünkből az egész”, másrészt „az árusok közül vagy tizenhatan jelezték, hogy eljönnek, azonban épp ma az adóügy, vagyis az ANAF ellenőrzést tartott a piacon, ezért egy árus sem jött el a gyűlésre végül”.

A valóság

Érthetetlennek tűnt, mi köze lenne egy ANAF-ellenőrzésnek ahhoz, hogy a piacosok elmennek-e az épp róluk szóló ülésre, a két ügy nem függ össze – ezért kimentem a rogériuszi üzleti központba, hogy a csarnokban közvetlenül megtudakoljam az árusok álláspontját is. Sokakkal sikerült is beszélni – bár névvel senki nem akart nyilatkozni, ugyanis retorziótól tartanak. Mint elmondták, valóban tudtak a gyűlésről, és jópáran tényleg szándékoztak is elmenni oda, meghívást is kaptak: „jött ide valami férfi, és mondtam, hogy aki akar, menjen”. Akartak is, ám meggondolták magukat. Nem kerteltek: többször is kimondták, hogy azért, mert félnek. „Sokunknak ez az egyetlen jövedelemforrása, és attól tartunk, hogy ha elmentünk volna egy gyűlésre, attól egyrészt semmi nem oldódik meg, másrészt viszont csak kirakati bábunak használnak minket, aztán még zaklatni is fognak, mindenféle hatósági vizsgálatokkal” – mondták el a valós okát annak, hogy végül mindannyian meggondolták magukat.
Pedig a nemrég átadott, uniós pénzekből átépített csarnokban a gondjaik is maradtak. Azaz rossz a fűtés, fáznak, az áruik is tönkremennek, mint mondták, az új épület beázik, bár „az átadásra hamar lefestették ennek a nyomait”, a pékségeknek és egyéb árusoknak fenntartott kis helyiségek felszereltségükben semmiben nem különböznek például a virágárusok helyeitől, „azaz nincs alapvető higiénia sem, a kenyérárus is a közvécébe kénytelen járni kezet mosni, a boltja meg csak ráccsal védett, ahol ki-be szökdösnek az egerek, ugyanakkor a belső rámpák meredekek, szinte alkalmatlanok kerekesszékek, gyerekkocsik, de áruszállító eszközök számára is, az utólagos javítások az állítólag és elvileg korszerű, új épületen pedig szedett-vedettek, csúnyák, és nem oldanak meg semmit”. A legfőbb gondjuk pedig az, hogy nem kapták vissza az átépítés előtti árushelyeiket – sőt, a piacokért is felelős ADP vezetője minél kisebb helyeket ad nekik, hogy minél több árust tudjon bezsúfolni, így téve szert minél nagyobb bevételre a helybérleti díjakból.

„El lehet menni”

A piacosok további gondja, hogy nincs is érdekképviseletük, nem volt önszerveződés. És nemcsak nem jelöltek ki maguk közül reprezentánsokat (a jelzett gyűlésre is találomra hívtak meg közülük néhányat, vezetőjük nincs), hanem mint páran lapunknak elmondták, megosztottak is: „már vannak olyan árusok köztünk, akik csoportokban kibeszélik azokat, akik megpróbálnak mindannyiunkért intézkedni, és gyanúsnak találják ezt, meg irigykednek azokra, akik a hivatalokba járnának intézkedni”.
És az illetékesek ki is használják ezt a megosztottságot is. Amely illetékesek egyébként az ügy megoldására létrehozott prefektúrai bizottság, ugyanakkor az árusok megkerülésével, a háttérben akarják elsimítani az egészet. Ugyanis mint megtudtam, nem sokkal előttem ott járt a piacon Ilie Bolojan váradi polgármester, és a piacok ügyeiben is illetékes hivatal, az ADP vezetője, Liviu Andrica – de magukkal az árusokkal egyikük sem tárgyalt, és előzőleg a szóban forgó prefektúrai gyűlésre sem mentek el (igaz, Bolojant nem is hívták, Andricát viszont igen). Hanem amíg az ügyről a megyefőnökségen a gyűlés épp zajlott, Bolojan és Andrica kiment a piaci csarnokba, és egymás között beszéltek, az ott dolgozókkal nem. „Végül csak Andrica jött ide hozzánk. És ahelyett, hogy meghallgatott volna, csak közölte, hogy ez van, és továbbra is bezsúfolva leszünk, az egy-egy árusra eső hely egyre kisebb. És azt is egyenesen megmondta, hogy ha pedig ez nem tetszik elmehetünk innen, akkor is, ha a megélhetésünk omlik össze emiatt” – mondták az elárusítók közül többen.

Összegzés

Hogy mi az összkép? Nos, a leginkább érintettek, vagyis az árusok kérdéseimre nem tagadták: félnek is erőteljesebben és nyilvánosabban fellépni saját magukért, bele is fáradtak, megosztottak is – ugyanis egy részük nem a többiek ellen van, hanem egyszerűen nem érdekli az egész, mások meg tamáskodnak és kikezdik a küzdőket. A magukra maradt harcosabbak pedig már nem tudnak a nem régihez hasonlóan újabb nagyobb tüntetést szervezni. Úgy vélik: igazi és teljes rendezés nélkül fog véget érni az egész, és „be kell majd hódolnunk Andricáéknak, sajnos az lesz, amit ők akarnak”…
Közben a róluk szóló, de nélkülük zajlott prefektúrai gyűlésen végül az történt, hogy Ioan Morgovan a BNS szakszervezeti tömb itteni vezetője „példátlan pimaszságnak” nevezte azt, hogy a piacügy legfőbb illetékese, az ADP-t vezető Liviu Andrica egyik ilyen ülésükre sem ment el, és nem is küld maga helyett senkit, ugyanakkor az árusok oldalán álló Adrian Simon, a Pro Democraţia Szövetség civil szervezet nagyváradi klubjának vezetője kérdéseimre azt mondta, immár egyedül érzi magát a harcban, miután az árusok nem mentek el, de tesz még egy kísérletet a bizottság újabb ülésének összehívására, és „nagyon kéri az elárusítókat, hogy azon képviseltessék magukat, ha másként nem megy, összeszorított fogakkal”.

Szeghalmi Örs



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter