“Fontos megosztanunk egymással hitünk tapasztalatait”

Akt.:
Böcskei László püspök a szentmisén részt vett plébánosok gyűrűjében
Böcskei László püspök a szentmisén részt vett plébánosok gyűrűjében
Csütörtök este az érmihályfalvi római katolikus templomban tartottak egyházmegyei találkozót, készülve a 2020-as Eucharisztikus Kongresszusra. A szentmisét a Mária Rádió is közvetítette.

Az Erdélyi Mária Rádióban augusztus utolsó hetében (illetve szeptember első napjaiban) az érmihályfalvi római katolikus volt a hét plébániája. Ez azt jelentette, hogy nem csak egy részletes ismertető volt olvasható a városról és az egyházközségről a rádió internetes oldalán, de naponta az érmihályfalvi római katolikus templomból közvetítettek szentmisét, mikor reggel, mikor este. Így lehettek részesei a rádióhallgatók annak a szentmisének is, melyre csütörtökön kora este került sor, s melyen Böcskei László megyés püspök is jelen volt. Az adott napon tartották meg ugyanis az érmihályfalvi római katolikus egyházközség vendéglátásában azt az egyházmegyei találkozót, mely a harmadik volt a sorban, célja pedig felkészülni a 2020-ban esedékes budapesti Eucharisztikus Kongresszusra (2020. szeptember 13. – 20.). A találkozók keretében egy meghatározott szentírási tematikát dolgoznak fel a résztvevők, illetve ezzel kapcsolatos élményeiket osztják meg egymással, majd a közösen ünnepelt szentmisén mélyítik el a Jézushoz való tartozás örömét és szépségét. Csütörtökön a helyi plébániatemplomba vártak zarándokokat Asszonyvásáráról, Bihardiószegről, Éradonyból, Érkeserűből, Érsemjénből, Székelyhídról, Margittáról, Micskéről, Monospetriből, Szalacsról, Szentjobbról és Almásfegyvernekről, meg is teltek a padok. Az összejövetel első része tehát a tanúságtételekről, a személyes élményekről szólt, ennek megfelelően személyes sorsokat, élethelyzeteket lehetett megismerni, a megszólalók megosztották társaikkal, hogy mikor, hogyan ismerték fel: a krisztusi út a megfelelő számukra. Az eseményt Ozsváth József székelyhídi (pontosabban akkor még székelyhídi, hiszen szeptember 1-től már szilágysomlyói) plébános moderálta, aki zárásként kifejezte reményét: erőt, bátorságot és szeretet meríteni gyűltek egybe és hiszi, hogy a résztvevők erősödtek is hitükben.

Legyünk magvetők

A találkozó második részében került sor a szentmisére, mely a papság bevonulásával kezdődött. A ministránsok vezette menetben tucatnyi plébános volt ott, a sort Böcskei László püspök zárta, aki a korábbi összejövetelen is jelen volt, az egyik padba helyet foglalva. A püspök köszöntőjében nem csak a jelen volt hallgatóságot, de a Mária Rádió hallgatóit is üdvözölte. Ismertette a találkozó célját: az egyházmegye alkalmakat teremt, hogy mindenki tudjon lelkileg felkészülni az említett, 52. kongresszusra. Böcskei László egyebek mellett kifejtette: a találkozók jelentsenek egy “közös növekedést” hitünk szent titkaiban, miközben mindig legyünk nyitottak Jézus állandó munkálkodására, mert a legfontosabb a vele való találkozás, a kapcsolat. A szentmise elmélkedését Vakon Zsolt püspöki titkár tartotta, beszédében a testi és lelki szomjúság között vonva párhuzamot, kifejtve továbbá, hogy valamennyien “magvetők” vagyunk, Jézustól kapott feladattal. A szentmise keretében – melyen közreműködött az egyházközség Jubilate Deo kórusa – a kivételes alkalmakra jellemőz szentségi áldásra is sor került, később három helyi fiatal, kik idén elsőáldoztak, verseket mondtak. A mise zárásaként Böcskei László mondott köszönetet a vendéglátóknak, a zarándokoknak. Hangsúlyozta: fontos megosztanunk egymással hitünk tapasztalatait, fontos, hogy merjünk beszélni egymással Jézusról és egymásért Jézussal. A püspök bejelentette továbbá: várják a zarándokokat szeptember 8-án Máriaradnára (ahol jelen lesz Erdő Péter bíboros is), majd szeptember 9-én “a mi egyházmegyénk zarándokhelyére”, Szentjobbra, továbbá a következő hasonló találkozókat október 4-én Nagyváradon, majd október 6-án Magyarpatakon (Szilágy megye) tartják. Végezetül Bogdán István helyi plébános köszönte meg mindenkinek a részvételt, szeretetvendégségre invitálva.

Rencz Csaba