Folytatódó utazás a fény felé

Akt.:
Folytatódó utazás a fény felé
Ünnepváró ismétléssel vezette fel egy nagyváradi művész azt, hogy újabb performanszot is készít majd: Imre Zoltán már gondolkodik a folytatáson.


Kórházi ágyon tehetett pár kört a fény felé az, aki óhajtott – ebben maga a vonatkozó performansz kiötlője és előadója, Imre Zoltán segített az érdeklődőknek. Péntek este újra megtekinthető volt ugyanis Utazás a fény felé című projektje. A művészt a kinetikus és mobil szobrászat, az ezzel összefüggő happeningek foglalkoztatják leginkább. A mostaninak a lényege, hogy a terembe lépve egy végtelenített kivetítés volt látható, ami a fény behatolását mutatta sokféle anyagba, háttérnek oratorikus zene ment, és az érdeklődők egy kerekes kórházi ágyra fekhettek fel, egyenként, majd maga Imre Zoltán tolta az ágyat körbe a teremben, miközben a fekvő  alany egy plexilapokból álló szemüvegen át nézhetett fölfelé “utazása” során, és követhette a fény útját, a fény által kirajzolt alakzatokat. Így lényegében az alkotás egyből interiorizálódik, a befogadók eltérő módon is élik meg.

Kis bemutató

Volt, akinek a halálközeli élményt juttatta eszébe, másnak a születést, és voltak, akiknek egyszerűen kellemes audiovizuális élményt nyújtott. Az alkotó azt vallja: a fénnyel való valamiféle metafizikai vonzatú találkozáson minden ember át fog esni – és ez egy kis bemutató ebből. Mint a művész szerkesztőségünknek elmondta, az alkotás központi tárgyának mondható szemüveget maga készítette, a performansz ötlete is onnan jött, hogy megfigyelte a fény játékát ezeken a rétegeken át. A lapokon át fény felé tekintők aztán úgy merülhettek el a hangulatban, hogy a velük mozgó ágy, a padlózaton döcögő kerekek az utazás érzetét keltették közben – azaz az alany tartott valahova, miközben szeme előtt a transzcendentálist idéző képek rajzolódtak ki. A happeninget bemutatta már egyszer Váradon, majd Budapesten és Temesváron is, és mint mondta, most azért volt megtekinthető, megélhető újra, mert egyrészt ünnepek előtt állunk, és ahhoz is szervesen kapcsolódhat, hiszen a befogadók akár isteni fénynek is felfoghatják a látottakat, másrészt pedig folytatásra készül. A terve, hogy sorozat készüljön, és a második rész, amely szintén a fény-tematikával lesz majd kapcsolatos, jövő októberre, novemberre várható.

Szeghalmi Örs