Folytatódik a víz- és csatornahálózat felújítása Margittán

Folytatódik a víz- és csatornahálózat felújítása Margittán
Bihar megye – A Tudor Vladimirescu (Kis utca) és a környező utcák víz- és csatornahálózatának felújítása még a múlt választási ciklusban elkezdődött, és két szakaszban történik. Ha elkészül, teljesen megszépül az utca.

Az első szakaszban a bejárattól a temetőutcáig fektették le a csőhálózatot az utca mindkét oldalán a zöldövezetet felhasználva, melyet a munkálatok befejezése után visszaállítanak eredeti állapotába, sőt szebbé teszik. A szilvafák helyett díszfákat telepítenek. Pocsaly Zoltán alpolgármester elmondta, hogy a munkálatok összköltsége ezen a szakaszon hárommillió euró. Itt most a házak kapujáig telepítik a vezetékeket és elhelyezik a főcsapokat. Az esős idő miatt valamivel lassabban haladnak, és sok sárral jár a munka, mely időnként bosszúságot okoz, de a végeredmény mindezt kárpótolja. A kaputól – európai gyakorlat szerint – a tulajdonos dolga a házáig elvinni a vezetékeket. A második szakasz munkálatainak kivitelezését – ami a temetőutcától a központig terjed – egy másik cég nyerte el, erre is megvan a szükséges anyagi fedezet. Először a csatornahálózatot fektették le az út közepén, emiatt egy időszakra a forgalom csak fél sávon volt biztosítva. A kellemetlenségért elnézést kérnek az érintettektől. Sikerült hamar elvégezni, mely a forgalom mellett azért is volt fontos, mert az utca új aszfaltburkolatot kap, ami 1.250.000 (12,5 milliárd régi lej) lejbe kerül. Ez a pénz már megérkezett a számlára és szeretnék mielőbb elkezdeni az aszfaltozást. Az ivóvízhálózatot, akárcsak az első szakaszon itt is a zöldövezetben vezetik mindkét oldalon.

Pocsaly Zoltán alpolgármester

Sokan érdeklődtek a városban, miért állnak a fejújítási munkálatok a központi parkban. A kérdést továbbítottuk Pocsaly Zoltán alpolgármesternek, aki elmondta, hogy csak időleges fennakadásról van szó. Nemrég a bukaresti ellenőrző bizottság bizonyos rendellenességet talált a kivitelezés kapcsán, ezért állt meg a munka. A tisztázás folyik, és remélhetőleg hamarosan folytatják a munkát. Ezt ott jártunkkor telefonon ígérte meg a kivitelező cég – Gamid – vezetője, Nemes Balázs az alpolgármesternek. Remélhetőleg tartja az ígéretét, mert pillanatnyilag igen lehangoló és használhatatlan állapotban van a park. A gödrök, árkok, kőrakások háború utáni hangulatot kölcsönöznek a jobb napokat is látott sétáló és pihenőhelynek. Mivel a lócákat összeszedték, pillanatnyilag leülni sem lehet sehol. Rohamosan közeledik az átadási határidő, ezért üdvös lenne, ha az ígéretet tettek követnék. A kánikulai időszakban különösen szükség lenne a hűs pihenőhelyre.

Szőke Ferenc