Folytatódik a Tulipán Kaláka

Folytatódik a Tulipán Kaláka
Nagyvárad- Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének az ügyvezető elnöke és Borsi Lóránt, a Tulipán Kaláka Egyesület vezetője bejelentették, hogy a hétvégétől folytatódik a Kaláka-sorozat.

 

Az RMDSZ Sas-palotabeli székházában tartott csütörtöki sajtótájékoztatón Szabó Ödön megyei ügyvezető elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy az RMDSZ és a Kaláka Egyesület idén tavasszal hozta létre a Kaláka mozgalmat közösségi céllal, hogy az érintettek ne csupán együtt gondolkodjanak, hanem cselekedjenek is. Ezzel tulajdonképpen egy vidéki hagyományt szerettek volna folytatni, melynek középpontjában a nem az állam által előírt közmunka áll. Az azóta történtek felülmúlták a várakozásokat, szép eredmények születtek, sok helyen nem csupán magánszemélyek, hanem az önkormányzat, a vállalkozók, a civil szféra képviselői is fantáziát láttak az elképzelésben. Az eddigi programokról A kezdet címmel egy könyvet is kiadtak, melyből kiderül, hogy a tavasz folyamán 70 Tulipán Kaláka akció zajlott másfél hónap leforgása alatt, 2000 személy részvételével.

Három kaláka

Borsi Lóránt, a Tulipán Kaláka Egyesület vezetője kifejtette: a nyáron szüneteltették a munkát, de a hétvégétől folytatódik a sorozat, és eddig 40 település jelezte a részvételét. A hivatalos nyitány szeptember 15-én, szombaton lesz, amikor Gyantán felújítják a mezőgazdasági területekhez vezető fahidat, Várasfenesen az épülő közösségi ház tetőszerkezetén dolgoznak, Szalacson pedig az óvodát renoválják, illetve teszik rendbe az udvarát. Új települések is bekapcsolódnak majd a kalákába az elkövetkezendő hetekben, például Gyanta, Ant, Oláhszentmiklós és Hegyközkovácsi. Folyamatosan várnak más jelentkezőket is, a telefonszám 0747/508.925, az e-mail cím pedig borsi.lorant@gmail.com.

Biró Rozália váradi RMDSZ-elnök arról számolt be, hogy a megyeszékhelyen tavasszal 11 kalákázás volt a körzetek szervezésében, ősszel pedig az első ilyenre szeptember utolsó hétvégéjén kerül sor, amikor a várad-őssiek besegítenek a református templom mellett épülő központnál zajló munkálatokba.

Ciucur Losonczi Antonius



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter