Folytatódik a dialógus

Marosvásárhely – „Úgy tűnik a szombati megbeszélés a két évvel ezelőtt Tőkés László által kezdeményezett dialógus folytatása”, nyilatkozta lapunknak a szombati Markó-Tőkés találkozóval kapcsolatban Szilágyi Zsolt kabinetfőnök.

Rámutatott, hogy tavaly ősszel félbeszakadt tárgyalások óta már két eredményről is lehet beszélni, az európarlamenti és a helyhatósági választások eredményeiről. Úgy gondolja eljött a pillanat, hogy „átértékeljük az erdélyi magyar politika alapjait, tekintettel arra, hogy már rég lejárt az egy párt rendszer ideje”. Az európarlamenti választások előtt az RMDSZ és a Tőkés Lászlót képviselő szervezetek többször ültek tárgyalóasztalhoz, körvonalazódott a megegyezés esélye is de a garanciák, konkrét dátumok és terminusok hiányában a megegyezés nem jött létre. A Polgári Párt megjelenése, mely egy fiatal párt és olyan eredményei voltak amilyenek voltak, rámutat arra, hogy valami megváltozott a magyar közösségen belül. Szilágyi nem tudja, hogy lesz-e valami eredménye a találkozónak de pozitívnak tartja, hogy igény van a dialógusra, dialógus ami nem garantálhatja a sikert is.

„Mi már kifejtettük véleményünket, melyet a püspök úr ki is nyilvánított 2006 októberében, hogy egy olyan magyar koalíciót kell létrehozni melyben, úgy érzi mindenki, hogy képviselve van. Ez több szavazatot hozhat, mint egy pártlista, vagy egyetlen szervezet listája. Nem hiszem, hogy ez megváltozott volna, és nem tudunk eltekinteni attól sem, hogy létrejött egy magyar politikai pluralizmus”, jelentette ki Szilágyi Zsolt a szombati megbeszélésen teendő javaslatukkal kapcsolatban..