ERDON Helyi hírek

2016.11.20. 18:17

„A hamis lelkek másról beszélnek”

Az idén is sok szülő, rokon s barát jött el a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium szalagavató ünnepségére, mely hagyományszerűen a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében zajlott.

Az idén is sok szülő, rokon s barát jött el a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium szalagavató ünnepségére, mely hagyományszerűen a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében zajlott.

Az ünnepség elején Csűry István püspök tartott áhítatot, melyben Pál korinthusiakhoz írt második leveléből kiindulva arra tért ki: fontos elgondolkodni azon, melyik is a követendő út, hiszen vannak utak, melyek veszélyt rejtenek és szakadékba vezetnek. A világ el akarja hitetni, hogy önmagunkat meg tudjuk váltani, hamis utakat, hamis lelkületet mutat számunkra, de nekünk azt a Jézust kell követni, aki megváltotta az embert.

Az igazi út

Vigyáznunk kell, a hamis lelkek másról akarnak beszélni, mint ami felülről jön, ez a világ hamis evangéliumot hoz, s csak akkor tudunk megmenekülni, ha az igazit követjük. Készen kell lennünk szembeállni a Sátán hatalmával, hiszen tudjuk, hogy egyetlen Krisztus van. Higgyetek és lássátok azt, hogy Isten hogyan akarja vezetni az életeteket – intézte szavait a püspök a végzősökhöz. Az áhítat imával ért véget, a végzős diákok által előadott keringővel, majd énekkel folytatódott.

Később a jelenlévők bekukkanthattak a diákélet kulisszái mögé – ugyanis a három végzős tizenkettedik osztály kikarikírozva, élcelődve mutatta be tanáraikat, illetve azt, hogy hogyan telnek a tanórák velük. A jeleneteken olykor hangosan nevetett az egész terem. Mindhárom osztály műsorának utolsó mozzanata az volt, hogy felhívták osztályfőnöküket a színpadra és virágcsokorral köszöntötték fel. Hagyományszerűen, a palotás tánc előadásával folytatódott a műsor, majd a diákok tanáraikat, egyházi elöljáróikat és nevelőiket hívták fel a színpadra és kitűzőt, valamint egy-egy szál virágot adtak át nekik – később pedig az osztályfőnökök adták át a végzősöknek a szimbolikus kitűzőket. Közös énekléssel folytatódott az ünnepség, majd a diákok szeretetvendégségre hívták meg a pedagógusokat és az egyházi elöljárókat a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium dísztermébe. Az est bulival folytatódott.

Neumann Andrea

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!