2012.02.10 19:28; Frissítve: 2012.02.10 19:28


Földművelők “segíthették elő” az afrikai esőerdők eltűnését háromezer évvel ezelőtt

Párizs, 2012. február 10., péntek (MTI) – A földművelés elősegíthette háromezer évvel ezelőtt, hogy hirtelen eltűnjenek a kiterjedt közép-afrikai esőerdők, amelyeket szavannák váltottak fel – hangsúlyozzák francia kutatók, akik a Science legújabb számában tették közzé tanulmányukat.

Germain Bayon, a plouzané-i Tengeri Kutatások Európai Intézetének geokémikusa kollégáival a Kongó-folyó torkolatában magfúrással vett tengeri üledékminták segítségével elemezte az elmúlt negyvenezer év éghajlati viszonyait. A kutatócsoport olyan geokémiai markereket keresett, mint a hidrogén, amelyből a csapadékmennyiségre és a természetes talajerózióra lehet következtetni. Vizsgálták ugyancsak a káliumot és alumíniumot a mintákban – olvasható a PhysOrg tudományos hírportálon.

A minták arról tanúskodtak, hogy Kr.e. 1500 táján erőteljes talajerózió kezdődött, ez az időpont egybeesik azzal, amikor a térségben megtelepedtek a bantu nyelvet beszélő törzsek. A korábbi mintákban a vegyi markerek a csapadék által okozott talajerózió “mintázatát” mutatták. Háromezer évvel ezelőtt, Kr.e. 1000 körül viszont a talajerózió már egészen más képet mutatott: noha az éghajlat ekkor szárazabbá vált, vagyis csökkennie kellett volna az eróziónak, a jelenség kiterjedtebbé vált.

A kutatók rámutatnak, hogy az időjárás, a csapadékok okozta természetes talajeróziót felgyorsíthatja az erdők kivágása és az intenzív földművelés. A bantu törzsek földművelők voltak, de ismerték a vaskohászat fortélyait is. A vaskori bantu régészeti helyszíneken kerámiaedényekre, vaskohókra, fémeszközökre, valamint mezőgazdasági terményekre bukkantak.

Mint Germain Bayon kollégáival a tanulmányban rámutat, a farmerek kivágták az erdőségeket, hogy termőföldhöz jussanak, s legyen tüzelőanyag a kohók működtetéséhez. Tevékenységük a szárazabbá váló éghajlat mellett hozzájárult az esőerdők kipusztulásához. A tudósok nem tudták kiszámítani, hogy a folyamatért milyen hányadban felelős az ember, de az üledékminták tanúsága szerint szignifikáns volt a humán “hozzájárulás”.

“Az emberi tevékenység óriási hatást gyakorol a környezetre” – hangsúlyozzák a szerzők, rámutatva, hogy a tanulmány tanúsággal szolgálhat Dél-Amerika számára, ahol az Amazonas-folyó medencéjében óriási területeken kivágták az esőerdőket.

 

MTI


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Nagyvilág
Viperákkal vertek magyar fiatalokat Szabadkán
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - Viperákkal és vasrudakkal vertek meg Szabadkán magyar fiatalokat, akik [...] tovább »
Játékból mosógépben mosta ki gyermekét
Camden (New Jersey állam), 2012. május 23., szerda (MTI) - Karon ülő gyerekét játékból mosodai gépbe bújtatta [...] tovább »
Hatalmas baki az Eurovíziós Dalfesztiválon – Videó
Örülünk a Compact Disco sikerének, de a legviccesebb előadás mégis a svájci volt. tovább »
Új őrület a közösségi oldalakon
Íme egy új trend, ami végre nem olyan unalmas, mint a planking és nem olyan undorító, mint hogy egyetemisták [...] tovább »
Dalfesztivál és gumibot Bakuban
Egy nappal az Eurovíziós Dalfesztivál  nyitánya előtt két ellenzéki tüntetést is erőszakosan oszlatott [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés