Földes László Hobo és Nagy Norbert koronázták meg a 16. PMN harmadik napját

Földes László Hobo és Nagy Norbert koronázták meg a 16. PMN harmadik napját

Harmadik napját zárta a 16. Partiumi Magyar Napok rendezvénysorozat, mely nap ismét sok sok színes programot és örömteli pillanatot tartogatott a közönség számára.

A délelőtt ezúttal is bábszínházi előadással indult, igazán hangulatos környezetben, a Tűzoltótorony tövében Tóth Kálmán: Kinizsi Pál című meseelőadását tekinthették meg a kicsik a veszprémi Kabóca Színház előadásában. Kinizsi Palkóról szólt ez a mese, ahogyan azt Tóth Kálmán uram egy hősi költeményében régen megénekelte. A kis közönség hét képben láthatta, miként vált az egyszerű molnárlegény főkapitánnyá, s hogyan lett a vitéz harcos szíve rabbá egy gyönyörű hölgy rebbenő pillantásától.

Bábok, maszkok, pompás jelmezek és ódon vízimalom tette még varázslatosabbá a színes színpadot. A játékot élőzene kísérte, az előadás során pedig, a gyerekek nem kis örömére, ők maguk is bekapcsolódhattak az izgalmas történetbe, s végül hangos gyereknevetés és zene töltötte be így a teret.

Szintén a keddi nap programjában kapott helyet a “Csend szövője” című kiállítás megnyitója a Megyei Múzeumban, melyen Gazdané Olosz Ella szőtteseit tekinthették meg az érdeklődők. A kiállításmegnyitón Szakolczay Lajos művészetkritikus méltatta a kovásznai textilművésznő munkásságát, aki idén lenne 80 éves. Kimondhatatlan öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy munkáit első alkalommal végre Szatmárnémetiben is az érdeklődő közönség elé tárhatjuk.

A kiállítások és bábelőadások mellett a keddi nap fontos momentuma volt Földes László Hobo: Halj meg és nagy leszel című előadása. Hobo már nem első alkalommal volt a Partiumi Magyar Napok meghívottja, előadásait minden egyes alkalommal teltház elött mutatta be. Nem volt ez máshogy most sem: zenés kálvária várta a nézőket 14 stációval. Dalok, versek, vallomások, történetek az utolsó hetven évből – mindez Hobo sajátos és utánozhatatlan előadásmódjában tárva a szatmári közönség elé.

Az önálló estről a rendező, Vidnyánszki Attila azt mondta: „Az a Hobo, akit a Halj meg, és nagy leszel szerepében látnak, az egyik legőszintébb ember, akit valaha ismertem. Őszintesége megrendítő és bátorságot adó”.

Az előadás mondanivalóját talán Hobo saját vallomásával tudnánk a legjobban jellemezni. A Halj meg és nagy leszel estről ezt írja: „Itt, a színházban bevallhatok mindent, úgysem hiszi senki egy szavamat sem. Hogy utána könnyebb lesz? A fenét. A tapstól lesz könnyebb, hogy össze-vissza hazudhatok és megtapsolnak. Vagy igazat mondhatok? Nem hiszik el, de nem is kell, a lényeg az, hogy tapsoljanak… Ezért jó a színház.” A színházi élményt ezúttal is az Autonet Import Kft. támogatta.

Szatmárnémeti egyik legnagyobb tehetsége Nagy Norbert operaénekes zárta az estét, aki bár ugyan meghódította a milánói Scalát is a világ számos operaháza mellett és magától Andrea Bocellitől tanult, elmondása szerint mégis a szülővárosában történnek vele a legmeghittebb és legőszintébb színpadi csodák. Ezt a csodát pedig a Partiumi Magyar Napok közönsége is érezhette, azt a bensőséges zenei világot amelyet a tenor kedd este teremtett a Farma Center színpadon. A közönség pedig vastapssal jutalmazta a fiatal énekest. A koncerten ugyanakkor fellépett még Nagy Bianka és Romina Sîrbe is, akik szintén lenyűgözték a népes közönséget. Egy dal erejéig pedig Nagy Norbert tíz napos Mesterkurzusának legjobbjai is felléptek az operaénekessel, név szerint Süveg Károly, Szabó Dominique és Nistor Raul.  

Főtámogatók:

Tarr Beton, Gemelli, Autonet, Farmacenter, OTP Bank

Arany fokozatú támogatók:

Ecomatrix, Catena, Transpink Cégcsoport, Promomix, Arnisol, Igazi Tiltott Sör, CBA