Fogyasztóvédők: eredményes évet zártak

Fogyasztóvédők: eredményes évet zártak
Nagyvárad – Tavalyi tevékenységeiket ismertették az október óta a Kolozs megyei központú észak-nyugati régióhoz tartozó Bihar megyei vásárlóvédők. Az intézmény regionális vezetője is felszólalt.

A hétvégi sajtótájékoztatón Claudiu Pop prefektus, dr. Cristian Nicula, a regionális fogyasztóvédelmi hivatal vezetője, valamint Traian Bejan, az intézmény Bihar megyei főnöke vett részt. A regionális vezető röviden szólt az intézmény országos átalakulásáról, melynek során a Bihar megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség Kolozs, Beszterce-Naszód, Szilágy, Máramaros és Szatmár megyével együtt az észak-nyugati regionális felügyelőséghez került. Egyúttal dícsérő szavakkal illette a megyei hivatalt, mivel, mint mondta, különösen jó eredményeket ért el a nem megfelelő árucikkekkel történő kereskedés megfékezése terén.

Vezető helyen

Ilyen tekintetben Bihar megye a régióban vezető helyen áll, országos szinten pedig a harmadik. „Örülök annak, hogy Bihar megyében egy olyan munkaközösség dolgozik, amely tudja, hogy mit kell tennie” – jegyezte meg. Céljaik között megemlítette a jobb kapcsolattartást a fogyasztókkal – többek között nagyobb hangsúlyt fektetnek majd a tanácsadásra és a tájékoztatásra, s például már általános iskolásoknak is fognak tájékoztató jellegű órákat tartani a tanfelügyelőségekkel kötött egyezség szerint. Ami pedig az ellenőrzéseket illeti: nem a kiszabott bírságok száma és mértéke számít, hanem az, hogy magát a jelenséget fékezzék meg, azaz hogy a szóban forgó kereskedés ültesse gyakorlatba azt, amit a fogyasztóvédők elrendeltek. Ellenkező esetben nem érhető el tartós javulás ezen a téren.

Panaszok

Regionális szinten egyébként a legtöbb fogyasztói panasz a szolgáltatásokkal, illetve garanciában lévő termékekkel kapcsolatos. A főfelügyelő elmondta: nem helyes, hogy a vásárlót különböző szervízekhez irányítják – a bajt első sorban abban az üzletben kell orvosolni, ahol a garanciális időben meghibásodott árut vásárolták.

Traian Bejan Bihar megyei fogyasztóvédelmi főfelügyelő tavalyi tevékenységeikről szólt. Mint mondta, legnagyobb megvalósításuk, hogy a prefektus utasítása nyomán alakult vegyes bizottságok meg tudták szüntetni az utolsó váradi „álomboltot”. Bár a hivatalos jelentésben úgy áll, hogy a hatezer lejes pénzbírság mellett egy legfeljebb hat hónapra szóló időszakra szünetelteti a tevékenységét, kérdésünkre válaszolva a prefektus elmondta: ha netán ki akarna nyitni ismét, garantáltan „csak nagyon rövid ideig maradna úgy”. Mint hozzátette: Bihar azon kevés megyék közé tartozik, ahol sikerült teljesen felszámolni ezt a jelenséget.

Adatok

Tavaly egyébként 3071 ellenőrzést hajtottak végre, 2675 esetben konstatáltak szabálytalanságokat, s 1475 esetben róttak ki pénzbírságot, több mint 6,7 millió lej értékben. A fogyasztók részéről 1026 panasz érkezett hozzájuk, ezek közül 297-et sikerült békésen megoldani, 310 esetben büntetás lett a következmény, 290 megalapozatlannak bizonyult, s 52 esetben más intézményekhez irányították a panasztevőt. A legtöbb panasz internet- és kábeltévé szolgáltatásokra, fix- és mobiltelefonos szolgáltatásokra, áramszolgáltatásra, valamint PVC-kerettel ellátott ablakok beszerelésével volt kapcsolatos, ezeket követték a garanciális időn belül meghibásodott készülékekkel kapcsolatos hibás eljárások.

Neumann Andrea



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter