Fogyasztóvédelem, takarékon

Szatmár megye – A kiadások csökkentése céljából a 882/2010–es rendelet értelmében felszámolták a Fogyasztóvédelmi Regionális Bizottságokat — mondta el sajtótájékoztatóján a Szatmár Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség vezetője, Valentin Breban.

Országos szinten is történtek átszervezések, megyénkben pedig két állást számolnak majd fel. A regionális bizottság alkalmazottai közül hármat alkalmaznak megyei felügyelőségnél, ahol egyébként 11 felügyelő dolgozik, ez utóbbiak közül pedig kettőt elbocsátanak majd. Breban hozzátette, más megyékben kevesebb alkalmazottja van a felügyelőségeknek, például Kolozsváron 6, Szilágy megyében 6, Máramaros megyében pedig 9 fogyasztóvédelmi felügyelő dolgozik. A megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség vezetője rámutatott, havonta átlagosan 60–70 panasz érkezik hozzájuk, melyből egy-egy felügyelőnek havi 5–6 problémát kell megoldania, de tematikus ellenőrzéseken is részt vesznek.