Fogathajtó verseny Szalárdon

Fogathajtó verseny Szalárdon

Bihar megye – A Szalárdi Községi
Napokon tartott nemzetközi fogathajtó versenyen
26 versenyző ült a bakra, hogy akadály
és vadászhajtásban mérje
össze tudását és
szerencséjét is.

Szalárdon már több
alkalommal tartottak fogathajtó versenyt,
és az elmúlt hét
végén, a községi napok
alkalmából szervezettnek is
Lévai Zsombor volt a
szervezője, aki maga is hajtó. A 26
versenyzőt vasárnap délelőtt a
labdarúgó pályán 20
akadállyal megépített pálya
várta, ezek közül egy
különösen nehéz volt, hiszen
négy további akadályból
álló összetett
próbatételt jelentett. A nagy meleg
ellenére sokan álltak a pálya
szélén, bíztatva a
hajtókat, a lovakat, vagy csak egyszerűen
nézelődve. A versenyzők a helyiek
mellé Nagyváradról,
Bihardiószegről,
Hegyközcsatárból,
Cséffáról,
Fugyivásárhelyről,
továbbá magyarországi
helységekből – Füzesgyarmat,
Sarkad, Hajdúböszörmény,
Hajdúvid – érkeztek.

Válogatott kerettag a
mezőnyben


Az akadályhajtás és a
vadászhajtás idejét is elektromos
óra mérte, Hati István és
Molnár István pedig
úgynevezett pályaszolgálatot
teljesített, helyreállítva az
esetlegesen megbontott akadályokat.
Mindkét próbán az első hat
legjobbat jutalmazták, ők a
következők: akadályhajtás
– 1. Lévai Zsombor
(Szalárd), 2. Balogh Antal
(Hajdúböszörmény), 3.
Sóvári János
(Hajdúvid), 4. Galambos
Nándor
(Füzesgyarmat), 5.
Besenyei József
(Nagyvárad), 6. Nistor Paula
(Cséffa); vadászhajtás – 1.
Sóvári János, 2.
Balogh Antal, 3. Lévai
Zsombor,
4. Galambos
Nándor,
5. Nistor
Paula,
6. Burca Florin
(Diószeg). Megemlítendő, hogy a
mezőnyben szereplő Galambos Nándor a
magyar válogatott tagjaként részt
vesz a fogathajtó
világbajnokságon, melyre
Kecskeméten kerül sor augusztus 19.
és 23. között.