2012.02.2 11:24; Frissítve: 2012.02.2 11:24


Focidrukkerek estek egymásnak: több mint 70 halott

Focidrukkerek estek egymásnak: több mint 70 halott
Több mint hetven drukker vesztette életét egy labdarúgó–mérkőzést követő összecsapásban Egyiptomban. Az al–Maszri – al–Ahli találkozó a két csapat szimpatizánsai nem kímélték egymást és a biztonságiakat sem.

Az egyiptomi bajnoki mérkőzésen az al–Maszri 3–1-re legyőzte otthon az al–Ahli gárdáját. Míg a találkozó legvégén a hazai drukkerek egy csoportja saját csapatát ünnepelte, másik része érthetetlen okokból megtámadta a vendégjátékosokat, akik az öltöző felé futva menekültek. Ezután pedig már nem lehetett megfékezni az összecsapást a két szurkolótábor között.

Az áldozatok többnyire az egymással verekedő szurkolók közül kerültek ki, de a biztonsági szolgálat munkatársai közül is többen életüket vesztették. A stadionban egyébként az egyiptomi viszonyoknak „megfelelően” nagyon kevés rendőr tartózkodott. Esélyük sem volt szétválasztani a két tábort. A beszámolók szerint a fanatikusok késekkel, kövekkel, különböző pirotechnikai eszközökkel és üvegekkel estek egymásnak, az összecsapásban pedig több játékos is megsérült.

Az al–Ahli futballistái a mérkőzést követően pánikszerűen menekültek. Többen egy televíziós csatorna stadionon belül lévő stúdiójába futottak, mások elérték az öltözőt is. Egy szurkoló a vendégek csapatkapitánya előtt vesztette életét.

„A biztonsági szolgálat egyedül hagyott minket, nem védett meg minket. Egy szurkoló velem szemben, az öltözőben vesztette életét” – mondta a vendégek csapatkapitánya, az ország egyik legnépszerűbb futballistája, Mohamed Abutrika.

A tömegverekedés kitörése után nem sokkal, az áldozatokkal való együttérzés jegyében lefújták az akkor még zajló al–Iszmailíja – Zamalek mérkőzést is.

Az Egyiptomi Labdarúgó Szövetség hivatalos közleményben tudatta: gyászidőszakot rendelt el a szerdai stadionkatasztrófa után. „Az Egyiptomi Labdarúgó Szövetség azonnali hatállyal, meghatározatlan időtartamra felfüggeszt mindennemű futballtevékenységet a négy országos bajnokságban az al–Maszri – al–Ahli mérkőzésen történt tragikus és sokkoló események miatt. Az egyiptomi labdarúgás háromnapos gyászidőszakot tart az erőszak minden áldozata emlékére” – tudatták.

A halálos áldozatok száma egyelőre nem végleges. Sajnos annak tükrében, hogy több mint ezren sérültek meg (150–en súlyosan), akár újabb halálesetekről is beszámolhatnak a híradások az elkövetkezendő időszakban.

Az első hírek szerint 50 halálos áldozata lett a tömegverekedésnek, de a jelenleg rendelkezésre álló információk szerint a halottak száma: 74 -  ennek alapján pedig ez a tragédia minden idők harmadik legtöbb halálozással járó futballkatasztrófája a limai futball-lázadás (328 halálos áldozat) és a Hillsborough (96) után, és minden sporteseményt tekintve is a tíz legsúlyosabb stadionkatasztrófa között van.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Nagyvilág
Viperákkal vertek magyar fiatalokat Szabadkán
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - Viperákkal és vasrudakkal vertek meg Szabadkán magyar fiatalokat, akik [...] tovább »
Játékból mosógépben mosta ki gyermekét
Camden (New Jersey állam), 2012. május 23., szerda (MTI) - Karon ülő gyerekét játékból mosodai gépbe bújtatta [...] tovább »
Hatalmas baki az Eurovíziós Dalfesztiválon – Videó
Örülünk a Compact Disco sikerének, de a legviccesebb előadás mégis a svájci volt. tovább »
Új őrület a közösségi oldalakon
Íme egy új trend, ami végre nem olyan unalmas, mint a planking és nem olyan undorító, mint hogy egyetemisták [...] tovább »
Dalfesztivál és gumibot Bakuban
Egy nappal az Eurovíziós Dalfesztivál  nyitánya előtt két ellenzéki tüntetést is erőszakosan oszlatott [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés