Fleşeriu: Ezután nehezebb lesz

Fleşeriu: Ezután nehezebb lesz

Ilyés Gyula, Szatmárnémeti
polgármestere a Városi Sportklub
további támogatásáról
biztosította a szurkolókat.


„Nagyon örülök a csapatom
teljesítményének. Azt
terveztük a bajnokság elején, hogy
az első hatba végezzünk, és
most itt állunk a dobogón” –
nyilatkozta örömittasan Dan Fleşeriu, a
Szatmárnémeti Városi Sportklub
női kosárlabdacsapatának edzője
a BCT Alexandria ellen megnyert kisdöntős
összecsapás után.


A szakvezető csapata dicsérete után
a jövőről is beszélt. „A
következő idényben más sokkal
nehezebb dolgunk lesz. Magasra helyeztük a
lécet. Ezután már nem fognak
félválról venni ellenfeleink.
Másrészt az sem mellékes, hogy a
sikerünk után nehéz lesz itt tartani
a lányokat. Sokan jelentkeztek már egyes
játékosokért. Ugyanakkor
erősíteni kell, ha meg akarjuk őrizni
ezt a szintet” – folytatta Fleşeriu.
Értesüléseink szerint két
játékostól búcsúzik
a VSK a nyári szünetben: Czukor Tünde
és Andreea Nemeş hazautazna Pécsre,
illetve Nagyszebenbe. Claudia Pop is vonzó
ajánlatott kapott egy romániai
csapattól. A többiek viszont maradnak,
már meghosszabították
szerződésüket. A távozók
helyét egy román, illetve egy
litván válogatott venné
át.


A mérkőzés után Ilyés
Gyula polgármester is nyilatkozott:
„Megéri támogatni a VSK. Így
lesz ez a következő években is!”
A szurkolók egy része viszont
„követelte” az
elöljáróktól a
sportcsarnokot. „Sportcsarnokot akarunk!”
– skandálták, viszont a
mérkőzés végi hangzavarban
nem biztos, hogy ezt meghalották az
érintettek. Az biztos, hogy a VSK kapot
még egy év haladékot a
szövetség részéről,
ugyanis a játéktér
padlózata nem felel meg az
elvárásoknak.


„Most örüljünk a lányok
teljesítményének. Egyszerűen
fantasztikus eredményt értek el. Ez az
eredmény annak köszönhető, hogy a
csapaton olyan volt mint egy nagy család. Ez
volt a siker kulcsa” – méltatta
Fógel László, a VSK
igazgatótanácsának a tagja.


A lányok egyébként
hétfőig szabadságolnak, majd
folytatják az edzéseket a LPS Ady Endre
utcai termében.

Kapcsolódó link:

Bronzérmes szatmári
kosarasok