Flavius Biea grúz ellenféllel küzd

Flavius Biea grúz ellenféllel küzd
Április 13-án Nagyváradon rendezi első erdélyi nemzetközi bokszgáláját a Felix Promotion International, mely esemény programjában Magyarország és Románia klasszisai is helyet kaptak.

A Felix Promotion versenyzői közül a cirkálósúlyú Tóth Tamást közel egy év kihagyás után szólítják ismét harcba, ahogyan a kisebb sérüléseiből felépülő, korábbi WBO Európa-bajnok Kovács Zoltánt sem láthattuk bokszolni egy ideje. A főmérkőzésen a korábbi junior világbajnok és felnőtt Európa-bajnok, olimpikon, profiként veretlen Bacskai Balázs küzd egy 10 menetes mérkőzésen.

A ringbe lépő román ökölvívók között köszönthetünk a mind a hét profi meccsét megnyerő cirkálósúlyú Cezar Juratoni-t, valamint a váltósúlyú Flavius Biea-t is. Utóbbi egyébként vendégként ott volt a Felix Promotion februári rendezvényén, már csak azért is, mivel régóta baráti kapcsolatot ápol Bacskai Balázzsal.

A 28 éves Flavius Biea-t az ezredforduló utáni román ökölvívás egyik legnagyobb reménységének tartják, többször is fényesen bebizonyította, hogy nem véletlenül. Amatőr sikereit nehéz röviden összefoglalni, de álljon itt néhány fontos esemény: Kadet Világbajnok (2005, 60 kg, Liverpool), Kadet Európa-bajnok (2005, 60 kg, Siófok), Kadet vb-ezüstérmes (2006, 63 kg, Isztambul), Junior Uniós-bajnok (2007, 64 kg, Varsó).
2013-ban áll be a profik közé, ahol az első 12 meccsén kivétel nélkül diadalmaskodott; 2014-ben már román profi bajnok lett, míg 2017 májusában – Tóth Lászlót legyőzve – a WBA Continental övét is megszerezte. Legutóbbi mérkőzését, tavaly decemberben elvesztette ukrán ellenfelével szemben, így Nagyvárad neki is egyfajta visszatérés lesz.

Április 13-i ellenfele a profiként eddig 45 mérkőzést megvívott grúz Jaba Shalutashvili lesz, akivel egy 8 menetes párharcra szólítják a kötelek közé.
A Felix Promotion International második idei gáláját Magyarországon a közszolgálati M4 Sport csatorna sugározza majd élőben, míg a romániai sportszerető közönség a DigiSport Romania adón követhetik figyelemmel az eseményeket. Ennek megfelelően az április 13-i rendezvény mindkétország sportrajongóihoz biztosan eljut.

Még több információért kattintsanak a www.felixpromotion.com honlapra, valamint az exkluzív videós tartalmakért csatlakozzanak az iroda Facebook oldalához. Jegyvásárlás: www.biletmaster.ro