Final Fourban a szatmári kosarasok

Final Fourban a szatmári kosarasok
Teljesítette egyik célját a Szatmárnémeti VSK kosárlabdacsapata, és kvalifikálta magát a Női Közép–Európa Liga legjobbjai közé, miután szerda este legyőzte otthonában Popradot.

 

Huszonegy pontos sikerrel zárt a ZBK Whirlpool Poprad elleni mérkőzésen a Szatmárnémeti VSK kosárlabdacsapata, ezzel biztosította helyét Női Közép–Európa Liga (CEWL) legjobbjai között, a január végén rendezendő Final Fourban.

A szlovákiai mérkőzés előtt sokan attól tartottak, a fáradság miatt Dan Fleşeriu edző tanítványai ezúttal sem fognak helyt állni, ugyanis egy hét leforgása alatt ez volt a harmadik idegenbeli mérkőzésük: múlt hét szerdán Csehországban léptek pályára, hétvégén Marosvásárhelyen játszottak, szerdán pedig Szlovákiában volt jelenése a csapatnak. A lányok viszont összeszedték magukat és helyt álltak a CEWL utolsó előtti csoportmeccsén. Az Ane–Marie Părău, Amra Mehmedic, Orosz Andreea, Monica Ivan, Andrea Walker felállásban kezdő VSK másfél perc játékidő után már 0–5–re vezetett, a hazaiak pedig a 4. percben egyenlíteni tudtak (7–7) és Lucia Stanekova triplája, és Michaela Zentkova duplájával fordítottak (12–7). Orosz távoli pontozással válaszolt, majd Părău talált be és kiegyenlítette az állást (12–12), a negyed végéig pedig Orosz, Ivan és Walker pontjaival hétre növelte előnyét a VSK (13–20). A folytatásban a házigazdák egyszer még felzárkóztak háromra (19–22, 12. perc), de a jól felálló védekezés, a pontosabb támadások, Claudia Pop, Orosz és Rada Giurgiu tripláival, illetve egy hatperces 0–19–es sorozattal huszonkettőre növelte előnyét a szatmári együttes (19–41, 18. perc). A szünetig három pontot még faragott hátrányából a Poprad, viszont a felzárkózás már nem ment. A pályán gyakorlatilag egy csapat létezett, a VSK akarata érvényesült és szinte minden pozícióból betaláltak a lányok, így a 28. percben huszonnyolcra duzzadt a szatmári előny (39–67). Innen már lazábbra vette a játékot a vendégcsapat is, az ifik, Szmutku Renáta és Mészáros Izabella is több szerepet kapott. A házigazdák így sem boldogultak, legtöbb egy két perces 9–0–ás sorozattal tudtak válaszolni, ekkor tizenhétre csökkentették a hátrányukat (55–72, 35. perc). Ennél többet Fleşeriu sem engedett és ismét pályára küldte a „tüzérséget”: Orosz és Părău tripláztak és szabaddobásokat értékesítettek, Melissa Washington is duplázott, így a mérkőzés végét jelző sípszónál 62–83–as állásnál állt le az eredményjelző tábla.

Walker egyébként dupla–duplával zárta a meccset (11 pont, 11 lepattanó; 19 pontos hatékonysági mutató), Giurgiu 7 közeli, illetve 7 távoli dobásából 6–6 talált be (86 százalék; 19 pontos hatékonyság), de Părău hatékonysági mutatója pedig 23 pontos volt.

A CEWL utolsó csoportmeccsét december 7–én rendezik. 18 órától a Sportlíceum Ady Endre utcai termében az A jelzésű kvartett két továbbjutó csapata, a VSK és a Kara Trutnov csap össze.

 

Eredmények

CEWL, A csoport, 5. forduló

ZBK Whirlpool Poprad – Szatmárnémeti VSK 62–83 (13:20, 14:26, 17:21, 18:16).

VSK (pontok száma, lepattanók, gólpasszok): Pop (10, 1, 2), Mehmedic (2, 4, 5), Orosz (23, 0, 0), Szmutku (2, 0, 1), Ivan (2, 0, 3), Giurgiu (18, 1, 0), Mészáros (0, 4, 0), Părău (12, 3, 5), Washington (3, 10, 0) Walker (11, 11, 1). A csoport másik mérkőzésén: Kara Trutnov – Valosun Brno 82–67.

A csoport állása: 1. Trutnov 10 pont, 2. VSK 9, 3. Poprad 6, 4. Brno 5.

B csoport

Aradi ICIM – Slovanka MB 104–43

TSV 1880 Wasserburg – VS Praha 79–53.

A csoport állása: 1. ICIM 10/5 mérkőzés, 2. Wasserburg 6/4, 3. Praha 4/3, 4. Slovanka 4/4.

A négyes döntőt 2011. január 21–22–én rendezik.