Filmbe illő történet családról, hazáról

Emlékkép az ottományi Komáromi udvarházban, ma kiállítóházban
Emlékkép az ottományi Komáromi udvarházban, ma kiállítóházban
Az Érmelléken egykor közismert nagybirtokos Lovass család ma Ausztráliában élő leszármazottja, a 74 éves Ferenc látogatott a napokban “haza”. Járt Érmihályfalván, Ottományban, Szalacson. Elmondta: az ő világképe és mentalitása már nem egyezik az itteni emberekével.

Ha szereti a romantikus, már–már amerikai filmbe illő történeteket, akkor érdemes lehet elolvasni a következő beszámolót. Érmihályfalva, Ottomány és Melbourne volnának a helyszínei annak a filmnek, amelynek főszereplője egy kisfiú, aki 4 évesen kerül el Magyarországról és talál új otthont egy másik kontinensen: Ausztráliában. Hogy a történet még bonyolultabb legyen adott hozzá egy kor, amikor a világ egy második háborúra készülődik.

A film középpontjában a Lovass család állna, a narrátor szerepét pedig maga az emlékező fiú vállalhatná, aki kisgyermekként érkezik egy teljesen más világba. Miután nagyszülei eladják a családi birtokot, apja pedig Gyulán telepedik le, a 4 éves gyerek azon kapja magát, hogy szeretteivel együtt egy bádogból eszkábált katonai bódéban laknak (ez olyasmi lehetett, mint egyfajta menekülttábor). Mindez csak átmenetileg, mert később apja munkát talál, kétkezi melós lett Melbourne-ben a korábban gyulai rendőrparancsnokból. Az apa munkavállalásának mellékhatásaként a család szétszakad. Bevándorlókként nem találnak olyan megfizethető házat, ahol mindenki egy légtérben lakhatna, ezért eleinte külön és kisebb lakásokban élnek.

Ferencből Frank

A gyerekek később iskolába mennek, eközben Ferencből Frank, valamint szakosított könyvelő lesz. 15 éves korától munkát vállal, közben családot alapít, nyugdíjba megy és beutazza a világot. Megjárja az Egyesült Államokat, Hongkongot, Dél Afrikát és Kenyát, körbeautózza családjával egész Ausztráliát. Először 2014-ben érkezik a családdal Európába. Olyan helyeket keresnek fel, ahol a felmenőknek egykor birtokaik voltak, így Érmihályfalvát és Ottományt is. Ugyanis a Lovass-ősök vagyonos család hírében álltak, akik a kisvárosból a pár kilométerre levő faluba költöznek, itt Ferenc nagyapja, István megveszi az ottományi birtokot (a Komáromiak által épített udvarházat), majd a második bécsi döntés előtt eladja azt földjeivel együtt a román államnak. Az első 2014-es családi körút után, két évvel később 2016 szeptemberében, vagyis pár napja immár egyedül, Ferenc ismét Ottományba érkezett. Szállása ott van, ahol nagyszülei egykoron a cselédeket tarthatták. Bázisa ez, ahonnan csak pár perc autóval eljutni a közeli kisvárosig, Érmihályfalváig.

Jók az utak

Sikerül kapcsolatba lépni Kovács Rozália helytörténésszel, aki nem csak fényképeket és dokumentumokat ad át Ferencnek, hanem megmutatja azokat az épületeket is, amelyek egykoron a család tulajdonát képezték. Ezután készségesen körbevezeti a távoli vendéget a helyi temetőben is, ahol minden családtag síremlékéről, két külön géppel is fényképet készít a Melbourne-i kutató. Másnap, újból a kisváros lesz a terep, ahol a modern, ám idősödő (74 éves) ember a nagyszülők által hátrahagyott kérdésekre próbál meg választ találni. Nem érti, hogy a felmenők miért hagyják el a kisvárost, majd keresnek új otthont egy faluban, majd tizen-egynéhány év múlva otthagyják azt is és továbbindulnak Gyulára, majd Olaszországba, ahonnan az óceánt átszelve jutnak el végül Ausztráliába. A vasárnaptól szerdáig tartó ittlét során érdekes dolgokról esik még szó. Például arról, hogy nálunk jók az utak. Ezt furcsa lehet hallani egy távolról jött ember szájából, azonban a magyarázat is rögtön érkezik. Eszerint Ausztráliában hatalmas távolságok vannak és az autópályák csak a nagyobb városokat kötik össze. Az ezen kívül eső részekre nem fordítanak különösebb hangsúlyt, mert nagyok a távolságok és túlzottan költséges volna ezeket az utakat fenntartani.

Családtörténet nyomában

Más érdekességeket is hallani Ferenctől. Például azt, hogy egy esetben a levéltárba úgy sikerült bejutnia, hogy hivatkozott egykori rendőrparancsnok apjára. Ennek hatására az aktuális „kolléga” segítségével megnyíltak az ajtók és dossziék, így juttatva újabb anyaghoz a kíváncsi leszármazottat, aki mintegy hetven év után indult el családja történeteinek nyomába. Ferenc szerint ő másabb, mint Ausztráliában élő „barátai”. Sok közös van bennük, de mégsem tud velük teljesen azonosulni. Mindeközben teljesen magyarnak sem tartja magát, mondván: az ő világképe és mentalitása már nem egyezik az itteni emberekével.

Szűcs György



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter