Fiatalok munkavállalás előtt: a kapunyitási pánikról

Dr. Bartha Krisztina pszichológus nyilatkozott szerkesztőségünknek
Dr. Bartha Krisztina pszichológus nyilatkozott szerkesztőségünknek
A szélesebb körben ismert kapuzárási pánik mellett a közelmúltban „előbukkant” egy újabb jelenség, az úgynevezett kapunyitási pánik, ami a pályakezdés előtt álló fiatalokat érinti. Az egyre elterjedtebb jelenségnek jártunk utána, dr. Bartha Krisztina pszichológust kérdeztük.

– A kapunyitási pánik a köztudatban – vagy legalábbis a szakirodalomban – nemrég megjelent fogalom. Tényleg újkeletű dolog, ami kifejezetten egy generációt, az Y generációt érinti? Ha igen, mi állhat a háttérben?
– Valóban létezik a szakirodalomban a kapunyitási pánik kifejezés, és a kapuzárási pánik ellentéteként jelenik meg. Ennek ellenére a tudományosság nem beszél ezekről szakterminológiaként. Az, hogy mégis ismert és egyre népszerűbb fogalom, abból adódik, hogy a hétköznapi ember, valamint a gyakorló pszichológusok/pszichoterapeuták megfigyelései alátámasztják ennek a jelenségnek az elterjedését. Az is megfigyelhető, hogy leginkább a mai 20–30-as korosztályt érinti, ami azonban nem jelenti azt, hogy az előző generációkban ne lettek volna olyan fiatalok, akik inkább a biztos otthoni légkört, a szülők általi gondoskodást választották volna. Nézetem szerint több társadalmi változás együttállása okozza azt, hogy a kapunyitási pánik egyre elterjedtebb jelenség. Kezdve a ’90-es évek elejétől jelentkező túl engedékeny gyermeknevelési stratégiák térhódításától (pl. a gyermek vágyai mindenáron teljesítendők, a gyermek szabadsága a legfontosabb, és ő maga ismeri a saját szabadságigényét, ezért nem kell fegyelmezni, de ide tartozik a túlszeretés és a túlóvás jelensége is), továbbmenve a hagyományos családi modell felbomlásáig, aminek következtében egyre több az egyszülős család, vagy ide tartozik az a makroszociális közeg, ami – legalábbis itt, Romániában – nem tette lehetővé az előző politikai közegben, hogy a frissen végzett fiatalok többedik egyetemet végezzenek vagy, hogy ne dolgozzanak rögtön diplomaszerzés után, sőt sokszor azt is megkövetelte, hogy a szülőföldjüktől távol kezdjék el a képesítésüknek megfelelő munkát. Mindezek a körülmények és az ezekből származó számos következmény indíthatta el a kapunyitási pánik jelenségének sokszorozódását.

Diplomahalmozás

– Melyek a „tünetei”?
– Az idézőjel használata nagyon fontos a jelenség kapcsán, mivel egyelőre nem beszélhetünk pszichés zavarról vagy betegségről. A kapunyitási pánikkal rendelkező fiatalok rendszerint a felnőttlét jellemző tevékenységeit kerülik, gondolok itt leginkább a munkavállalásra és a családalapításra. Ezek helyett fiatalságuk egészében a szüleiknél laknak, akik sok esetben ugyanolyan szerepet töltenek be az életükben, mint gyermek- vagy kamaszkorukban, anyagi támogatást (akár teljes anyagi fenntartást) biztosítanak, megoldják, felvállalják a mindennapi élettel járó teendőket. Az ilyen fiatalok hajlamosak a diplomahalmozásra is, azaz nem keresnek/vállalnak munkát az első diploma megszerzése után, hanem újabb és újabb okleveleket szereznek, melyek felhasználása, az első diplomáéhoz hasonlóan kétséges. Gondjaik akadhatnak a párkapcsolatokban is, ezen belül főként a hosszabb távú, elköteleződéssel, felelősségvállalással járó kapcsolatokban a legbizonytalanabbak. Nagyon fontos beszélni itt arról is, hogy a „tünetek” nemcsak magát a fiatalt érintik, hanem a szülőket is olyan értelemben, hogy az a leválási folyamat, amelynek a kamaszkor végére, de legkésőbb az ifjúkorban meg kellene történnie, sok esetben a szülők elengedési képtelenségéből származik, vagy legalábbis szorosan összefügg vele. Tehát az esetek egy részében a szülőknek is „kényelmes”, „biztonságos” a gyermeket maga mellett tudni, és ezekben az esetekben nincs különösebb nyomás, ami miatt a fiatal saját lábára álljon.

Család és társadalom

– Ön mit gondol, hogyan lehetne megelőzni, elejét venni ennek a jelenségnek?
– Meglátásom szerint a jelenség megelőzése teljes mentalitásbeli átalakulást igényelne. Kezdve attól, hogy tudatosítani kell a szülőkben, mennyire fontos a gyermekek nevelésében a határok felismerése, bizonyos együttélési szabályok betartása (természetesen megfelelő magyarázattal) és a következetesség. Szintén sokat segítene a biztonságos családi háttér és az apa jelenléte a nevelésben. Az apák olyan elengedhetetlen résztvevői a nevelésnek, amit a pszichológia csak az utóbbi néhány évtizedben kezdett felismerni. Tőlük sokat tanulhatnak a gyermekeik a következetességről, a felelősségvállalásról és nem utolsósorban az önbizalom, a pozitív énkép kialakulását is nagyon jól tudják támogatni aktív jelenlétükkel. Tehát a stabil családi háttérrel és érett személyiségű szülőkkel rendelkező gyermekekre kevésbé lesz jellemző ez a jelenség. Tágabb társadalmi közegben is szükség lenne változásra. Ezek körültekintő leírása meghaladja egy riport kereteit, de röviden szólva általános érvényű értékek gyakorlásáról lenne szó, mint a becsületes munka, a fegyelmezettség, a felelősségvállalás, a kitartás, a bátorság stb. A kisebb közösség változásai azonban nagymértékben kihatnának ezekre a kevésbé rugalmas társadalmi struktúráknak az alakulására is.

Át kell esni rajta?

– Egyesek úgy vélik, hogy a kapunyitási pánik olyan, mint a bárányhimlő: mindenkinek át kell esnie rajta. Önnek mi a véleménye erről?
– Én úgy gondolom, hogy természetes az, ha a fiataloknak vannak kételyeik az általuk választott hivatással vagy akár a családalapítással kapcsolatban. Mindannyian és sokféle életszakaszban élünk meg döntési helyzeteket, vannak dilemmáink vagy állunk nehéz élethelyzet előtt. Azt is természetesnek vélem, ha a fiatal a diplomaszerzés/szakképesítés után néhány hónapig, akár 1-2 évig bizonytalankodik, próbálgatja a szárnyait, de megtartja biztos pontnak a szülői házat és támaszt, de az ennél hosszabb megtorpanás sem számára, sem a közvetlen környezetének nem tesz jót.

Fontos a beszélgetés

– Ha már jelentkezett a betegség – ha annak lehet nevezni –, hogyan lehet átsegíteni rajta a fiatalt, hogyan lehet könnyebben túlesni rajta?
– Betegségnek nem nevezném. Természetesen nagyon sok függ a fiatal pszichés működéseitől. A szorongó, önbizalomhiányos fiatalok valószínűleg nehezebben mozdíthatók ki a komfortzónájukból. Ahogy sok más élethelyzetben, itt is nagyon fontos a beszélgetés, a kommunikációra való nyitottság, azoknak a jelenségeknek a feltárása, amelyek meggátolják, félelmet keltenek a felnőtt élete elején lévő fiatalban. Az ilyen fajta beszélgetésre sokszor alkalmak lehetnek a barátok (ha ők maguk nem estek ugyanennek a jelenségnek a fogságába), vagy akár egy szakember, aki objektívebben, külső nézőpontból tud rávilágítani azokra a mozgatórugókra, gátakra, amelyek alapját képezik a kapunyitási pániknak az adott helyzetben. A szakember segíthet feltárni a fiatal erősségeit is, valamint közösen a fiatallal át tudják gondolni azokat a stratégiákat, amelyek lehetővé teszik a felnőtté válást. A közvetlen család sokat segíthet abban, hogy biztosítsák a megfelelő feltételeket a leválásban, elősegítsék a fiatal önálló életének elkezdését bátorítással, példamutatással, beszélgetéssel.

János Piroska