Fiatalok léptek ki a PD-L-ből

Fiatalok léptek ki a PD-L-ből
Bihar megye – Hétfőn délelőtt húsz fiatal nyújtotta be kilépési kérelmét a Demokrata-Liberális Párt (PD-L) Bihar megyei szervezetéből. A múlt héten két fiatal már lemondott, így összesen huszonketten léptek ki a pártból.

A fiatalok a párt ifjúsági és egyetemista szervezetének tagjai és vezetői voltak. Neagu Radu és Burlou Horia a két szervezet alelnökei a párt székhelyén kilépésük után elmondták, hogy személyes okokból hagyják el a pártot, mert úgy érzik, hogy méltatlanul bántak velük. A politikuspalánták elmondták, hogy a pártvezetés azzal fenyegetőzött a választások után, hogy leváltások lesznek az ifjúsági és az egyetemista szervezet élén, mert szerintük nem dolgoztak eleget a kampányban.

Burlou kijelentette, hogy a pártvezetés csak Nagyváradon dolgozott, így nem tudhatja azt, mi történt a falvakban. Hozzátette, hogy még a falvakban élők közül is számítani lehet kilépésekre és több olyan fiatalról is tudnak, akik a vizsgák miatt csak később fogják benyújtani kilépési kérelmüket. A fiatalok, akik a PD-L megalakulása óta tagjai voltak a szervezetnek, hangsúlyozták, hogy egyelőre nem gondolkoznak azon, hogy más pártba iratkozzanak be.

Naívak

Mircea Bradu a Demokrata-Liberális Párt Bihar megyei szervezetének alelnöke az eset kapcsán lapunknak elmondta, hogy szerinte ami hétfőn történt, az egy operettelőadásba illő jelenet volt. “Egy pártból való kilépés egyéni döntés erdeménye. Ha ez csoportban történik, akkor az egy operettelődás, ha ráadásul még a sajtót is meghívják, akkor világos, hogy amatőr politikai rendezők állnak a háttérben” – mondta Mircea Bradu, aki szerint a PD-L politikai ellenfelei állnak az ügy mögött. Bradu hozzátette, hogy ezek a fiatalok nagyon intelligensek, csak naívak, mert nincs meg a kellő politikai tapasztalatuk, éppen ezért tettüket engedékenységgel kell kezelni. Arra a kérdésünkre, hogy a jövőben visszafogadnák-e a pártba a most kilépett fiatalokat, Bradu elmondta, hogy ez a párt által megszabott szabályok szerint történhet meg, és a fiataloknak előzőleg valamiképpen bizonyítaniuk kell, hogy méltóak a párt bizalmára.