Fiatalok az öregotthonban

Fiatalok az öregotthonban
Nagyvárad – Péntek délután Vakon Zsolt tisztelendő és Blanka nővér vezetésével a Vár-Lak Római Katolikus Ifjúsági Központba járó fiatalok egy csoportja látogatott a várad-szőlősi Szent Márton Idősek Otthonába.

Elkisérték őket a Szent László Gimnázium III. B. osztályos tanulói is annak érdekében, hogy verses-zenés összeállítással lepjék meg az intézmény lakóit. Az előadás annyira jól sikerült, hogy több idős is bekapcsolódott az éneklésbe, néhányuk szemében pedig könny csillogását lehetett látni. Az egyik kislány elmesélte, hogy mit írt a Mikulásnak, egy nyugdíjas pedig fiatalabbkori, ezzel kapcsolatos élményére emlékezett vissza. A gyermekek banánokat és egy karácsonyfa füzért is ajándékoztak idős barátaiknak, a fuvolaszóból és a gyümölcsből az ágyban fekvő betegeknek is jutott. A viszontlátás reményében búcsúztak el egymástól a két generáció képviselői.