Fiatal tehetségek pódiuma

Fiatal tehetségek pódiuma
A fiatal zenészeké volt a főszerep a Múzeumi Hangversenyek sorozat e havi alkalmán. A klasszikus zenei hangversenyen több ország fiatal tehetsége mutatkozott be a váradi közönség előtt.

A Thruzó Zoltán zongoraművész által elindított és megszervezett Múzeumi Hangversenyek sorozat egy újabb alkalmára került sor augusztus 30-án, vasárnap este a váradi Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében. Ezúttal egy klasszikus zenei hangversenyt hallgathattak meg a nagyváradi érdeklődők fiatal zenészek előadásában. A koncerten nem csak váradi, hanem az ország különböző részeiből érkező zenészek, valamint magyarországi és szlovákiai fiatal tehetségek léptek fel. A koncert elején Thurzó Zoltán a rendezvény művészeti vezetője köszöntötte a megjelenteket, kiemelve, hogy a rendhagyó és sokszínű, operaáriákat és hangszeres darabokat felvonultató műsort a Nagyváradról, Pozsonyból, Biharkeresztesről, valamint Erdélyből (Csíkszenttamás, Csíkszentgyörgy, Kolozsvár) származó vagy ott tanuló fiatal zenészekkel közösen állították össze. „Igazából az a célunk, hogy kiszakítsuk a hallgatóságot a felgyorsult hétköznapok világából és hogy időtlenné tegyük azokat a remekműveket, amelyekkel ma készültünk” – tette hozzá végezetül Thruzó Zoltán.

Fellépők

A klasszikus zenei hangversenyen C. Czerny, W.A. Mozart, G. Verdi, G. Puccini, C. Saint-Saens, Fr. Chopin, Bartók Béla, G. Paisiello, Popper Dávid, Liszt Ferenc, Fr. Schubert, R. Schumann művek csendültek fel, valamint egy philadelphiai zeneszerző, Nicholas Mastripolito fuvolára és zongorára írt Szonatina című művének váradi bemutatója. Az est során közreműködött Semlyényi Zita – zongora (Biharkeresztes), Antal Zsuzsanna – szoprán (Csíkszenttamás), Gerhard Mild – bariton (Kolozsvár), Cora Jecu Georgiana – szoprán, Lukács Zsolt – klarinét (Csíkszentgyörgy), Jana Maria Ştefancic – fuvola (Szlovákia-Pozsony), valamint Thurzó Sándor József – mélyhegedű. Zongorán kísért Thurzó Zoltán.

P. Nagy Noémi



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter